Csák János kulturális és innovációs miniszter interjút adott a Mandinernek, amiben a 24.hu szemléje szerint az utóbbi tizenhárom évet Magyarország csodakorszakának nevezte. Csák elmondta, hogy szeretné megreformálni a kultúrafinanszírozást, méghozzá a mecenatúra felélesztésével, mert szerinte az, hogy „2021-ben a magyar kulturális szféra finanszírozásának 80 százalékát az állam állta”, egy „olyan magas arány”, ami „infantilizál”. Emiatt „személyes feladatának” tekinti, hogy összehozza „a művészeti és az üzleti köröket”.
Ezután beszélt a színházak finanszírozásáról is, itt abban látja a probléma gyökerét, hogy az egykori taó-rendszer következtében megszaporodtak az eltérő színvonalú kis színházak, ahol alacsonyan tartják az árakat, hogy becsalogassák a nézőket, a kieső bevételt pedig az államtól várják.
„A magyar állam erőn felül segít a kultúra területén, de el kell kerülnünk a közlegelők tragédiáját. Ez azt jelenti, hogy ha egy legelőre, amely tizenöt jószágot tud eltartani, ráengedünk húszat, akkor két év múlva egyrészt letarolják, másrészt éhen halnak a gazdákkal egyetemben. Tehát ki kell alakítani az egyensúlyt, ez pedig szakmai önszerveződést igényel. Az intézményvezetőknek át kell lépniük a saját árnyékukat, és a saját színházuk érdekein túl tekintettel kell lenniük az egész szcéna jövőképességére.” Természetesen a filmgyártásról is elmélkedett egy sort, így végre elmondhatta, hogy bár az amerikai filmiparral – ami „egy hosszú időn át felépített, bár a valóságtól messze álló életeszményt jelenít meg a vásznon” – nehéz versenyezni, a hazai filmek „identitásképző ereje” rendkívül fontos. Szerinte a magyar filmgyártás „Andy Vajna és Káel Csaba irányítása alatt sikerágazat lett, ami az országnak gazdasági hasznot is hoz”. Ez pedig remek példa a szemléletmód változására, a kultúra innovációjára”.
„A minap láttam egy részletet a készülő Hunyadi-filmből. Nagyszabású alkotás nemzetközi koprodukcióban. Ebből is látszik, hogy javul a magyar film beágyazottsága.” Végül a Böjte Csaba körüli botrányról is beszélt, és elmondta, hogy harmincöt éve ismeri Böjtét, akiért tűzbe tenné a kezét.
„Tűzbe teszem a kezem érte! Ismerem jól, soha nem járt más a fejében, mint a gyerekek jóléte, azok megsegítése, akiket épp a szüleik, nevelőik löknek el maguktól, azok, akiknek a legjobban kellene szeretniük őket. Minden rezdülésében, tevékenységében az a célja, hogy esélyt adjon nekik. Annyi gyereket láttam az otthonokban, akiről kevesen gondolták volna, hogy meg tud állni majd a lábán, és mára törvénytisztelő, normális emberek lettek, családjuk van. Az, amivel most megpróbálják bemocskolni Csaba testvért, a legdurvább aljasság, amit el tudok képzelni. Az a bűnöző, aki beférkőzött, az alapítvány küldetését megszegve követett el bűnöket a gyerekek ellen, de hogy a gyerekek védelmezőjét megpróbálják beállítani bűnösnek, az a legnagyobb aljasság a világon.”