A 2023. június elején indult ukrán ellentámadás kapcsán egyre több vélemény és értékelés lát napvilágot, amely kudarcosnak, de legalábbis csalódást keltőnek írja le az eddigi eredményeket. Ennek kapcsán azonban – hasonlóan a közel egy évvel ezelőtti herszoni ellentámadáshoz – érdemes áttekinteni a megismerés korlátait, másképp fogalmazva azt, hogy valójában mit tudunk, és mit nem.

Nem ismerjük az ukrán terveket

Az ellentámadás értékelése kapcsán a nyilvános forrásból dolgozó elemző legfontosabb korlátja az, hogy de facto nem ismeri az ukrán terveket. A front és az orosz megszállás alatt álló területek földrajzi viszonyaiból bizonyos általános következtetéseket nyilván le lehet vonni az offenzíva hadászati céljait illetően: ilyen például az, hogy milyen hatással járna az orosz erők logisztikájára, ha sikerülne áttörni a megerősített védelmet Zaporizzsja megyében. Arra az orosz erők leharcolt állapotából lehet következtetni, hogy a védekezés feltehetően nem manőverező, hanem statikus jellegű lesz, és a kiépített erődvonalakra, az erős tüzérségre és a légi fölényre támaszkodva próbálja megtörni az ukránokat.

Azonban arról, hogy az ukrán haderő hogyan, milyen harcászati és hadműveleti lépésekkel tervezi elérni a céljait, illetve miként szándékozik megtalálni az orosz erők gyenge pontjait, sebezhetőségeit, szinte semmit nem lehet tudni. Ennek oka elsődlegesen az, hogy az ukrán hadvezetés – a háború korábbi, támadó hadműveleteihez hasonlóan – nagyon szigorú információs zárlatot tart fenn mind a hadműveletek terveire, mind azok alakulására vonatkozóan. Ez olyan szintig igaz, hogy Kijev legszorosabb szövetségese, az Egyesült Államok sem ismeri az ukrán tervek részleteit, ami azt a kissé paradox helyzetet eredményezi, hogy Washington sokkal többet tud a szemben álló orosz erőkről, mint saját szövetségesei, az ukránok haderejéről.