Kormányinfó: Akár már novemberre, de decemberre biztosan egyszámjegyű lesz az infláció

POLITIKA

Három hét szünet után újra kormányinfót tartott Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Délelőtt kormányülés is volt, speciális tematikát viszont nem jelentettek be az ősz első kormányinfójára. Új bejelentést nem is tettek Gulyásék, szó volt viszont a ferihegyi repülőtérre tett vételi ajánlatról, a 16,4 százalékra csökkent inflációról és Orbán Viktor horvátországi nyaralásáról is.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Gulyás a holnap kezdődő demográfiai csúcsot felvezetve elmondta, hogy a kormány ugyan sokat tett a családpolitikában, de teljesen mégsem elégedettek az eredményekkel. 2010-ben 1,23 volt a termékenységi arányszám, ma 1,59. A kormányülésen is téma volt a családpolitika, a városi CSOK helyetti alternatíván is dolgoznak.

A kormány tárgyalt az ukrán gabonabehozatalról. Az uniós behozatali tilalom szeptember 15-én jár le. Ha az Európai Bizottság ezt nem hosszabbítja meg, a magyar kormány fogja megtenni, mert meg kell védeni az öt közép-európai ország mezőgazdaságát.

Gulyás elmondta, hogy a kormány inflációval kapcsolatos célja nem változott. Továbbra is az egy számjegyű inflációt akarják elérni az év végéig. Novemberre ez akár meg is valósulhat, decemberben viszont biztosan meg fog. Gulyás azt is mondta, vannak aggasztó jelek is az inflációval kapcsolatban, például a benzinárak emelkedése.

A napelemek szabályozását átgondolta az Energiaügyi Minisztérium. Az új, uniós követelményeknek megfelelő havi elszámolás csak azokra vonatkozik majd, akik szeptember 7-e után adták be a létesítési igényüket. Mindenki másnak 10 évig marad a korábbi, éves szaldóelszámolás.

Szentkirályi ezután gratulált Zádor Zsófiának és a további 29 magyar barlangi mentőnek, akik Törökországban sikeresen kimentettek egy amerikai férfit.

Az ATV kérdésére Gulyás elmondta, hogy a tegnap végrehajtó által lefoglalt soroksári gimnázium vezetői példátlan felelőtlenséget követtek el, amikor nem saját tulajdonukban lévő ingatlanban folytattak oktatási tevékenységet. Az iskola nem állami fenntartású, de ha szükséges, a gyerekeket be fogják iskolázni állami intézményekbe.

Az Index kérdésére Gulyás elismerte, hogy történelemhamisító volt az orosz tankönyv, mely az 1956-os forradalmat fasiszta felkelésnek nevezte.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

A Budapest Airport megvásárlásával kapcsolatban Gulyás elmondta, hogy korábban is az volt az álláspontjuk, hogy a repteret nem szabad eladni. Ha sikerül visszavásárolni, az nagy eredmény lesz. A miniszter szerint jól állnak, de részleteket még nem akar nyilvánosságra hozni. A Bloomberg szerinti 4 milliárd eurós vételárat sem kommentálta.

Forrás

A 444 kérdésére Gulyás elmondta, hogy Horthy Miklós megítélése összetett kérdés. Nem vitás, hogy érdemei vannak abban, hogy Trianon után megmaradt az ország. Gulyás viszont bűnnek nevezte, hogy Magyarország nem védte meg a zsidókat a második világháború idején, hanem a nácikkal kollaborált.

A 444 rákérdezett az Erdogan török elnök testőrei által megvert magyar férfi esetére is. Gulyás azt mondta, szerinte nem tartozik a véleménynyilvánítás szabadságába, ha valaki beint egy külföldi vezetőnek. A testőrök reakciójának arányosságát viszont lehet vitatni.

A 24.hu kérdésére a miniszter elmondta, hogy Orbán augusztus 26-a után volt szabadságon. Azt viszont nem tekinti baráti szolgáltatásnak Gulyás, hogy a kormányfő Schmidt Mária meghívására Horvátországban nyaralt. Szerinte ez inkább az élet normális rendjébe illeszkedő gesztus. A HVG kérdésére később elmondta, hogy a nyaralást korrupciós kockázatnak sem tartja.

A Népszava kérdésére Gulyás elmondta, hogy 2024. január 1-jétől csatlakozhatnak újra rá a napelemek az elektromos rendszerre. Az ország 7-8 százalékában viszont ezt a lehetőséget nem tudják biztosítani az áramhálózat rossz állapota miatt.

Arról nem volt szó a kormányülésen, hogy Lázár János közlekedési miniszter kirúgta a MÁV két vezérigazgató-helyettesét.

Kapcsolódó cikkek

Államadósság, luxusjacht és Sorosék - Sűrű nyár után jön a kormányinfó

Egy hónapja nem volt hasonló esemény, sok minden történt azóta.

Horváth Bence
POLITIKA

Hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi tulajdonára a magyar állam

A repülőtér tulajdonosai úgy döntöttek, hogy tárgyalnak az eladásról.

Molnár Kristóf
gazdaság

16,4 százalék: megközelítette, de el még nem érte a tavaly augusztusi adatot az infláció

Ha kis mértékben is, de mérséklődött az infláció az előző havi adathoz képest.

Molnár Kristóf
gazdaság

Orbán Viktor épp Ungár Péter testvérének villájánál libbent ki a horvát tengerből

Ungár Anna cége az állammal is szokott üzletelni.

Czinkóczi Sándor
életmód

Nagy István: Fenn kell tartani az ukrán gabona behozatali tilalmát

„Nem akarunk Ukrajnának ártani, a gazdáink versenyképességét azonban meg kívánjuk őrizni.”

Mészáros Juli
POLITIKA

Visszavonulót fújt a kormány, mégis marad az éves elszámolás a napelemes háztartásoknál

Mindenkinél, aki tegnap éjfélig jelezte fejlesztési igényét.

Urfi Péter
energia

Húszfős magyar mentőosztag indult a barlangászért, aki ezer méter mélyen lett rosszul Törökországban

Az amerikai kutató életét magyar orvoscsapat mentette meg, de még napokba telik, mire felszínre is tudják hozni.

Solti Hanna
külföld

Kiszabadították Törökország egyik legmélyebb barlangjából az ezer méter mélyen rosszul lett barlangászt

Az amerikai Mark Dickey mentésén magyar barlangászok is dolgoztak.

Mészáros Juli
külföld

Tanóra közben jelentette be a végrehajtó a soroksári gimnáziumnál, hogy elárverezték az épületet

És mindenkinek el kell hagynia az ingatlant.

Botos Tamás
oktatás

A nyugati titkosszolgálatok kavarásaként tanítják az 56-os forradalmat az orosz iskolákban

Putyin új történelemkönyvet íratott.

Czinkóczi Sándor
Történelem

Három év alatt nem nagyon változott a Budapest Airport ára

Sőt, kicsit tán alacsonyabb is lett.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Egy magyar aktivista azt állítja, hogy a török elnök emberei bántalmazták Budapesten, mert bemutatott Erdoğannak

Bán Tamás szerint a TEK-esek mentették ki a rátámadó török testőrök kezei közül.

Haász János
belföld