Mozgalmasan alakul a január az általában kiszámítható német belpolitikában. A közvéleményt még javában a gazdatüntetések és traktoros blokádok foglalták le, amikor január 10-én oknyomozó cikkel robbantott a Correctiv nevű lap.
Egy tavaly novemberi titkos találkozóról írtak, ahol szélsőjobboldali szereplők találkoztak az Alternative für Deutschland (AfD) párt politikusaival, hogy megvitassanak egy mestertervet, amivel tömegeket lehetne deportálni Németországból.
A lap szerint a potsdami találkozó egyik kulcsszereplője Martin Sellner, osztrák neonáci volt. Sellner az identitárius mozgalom tagjaként hisz a lakosságcseréről szóló összeesküvés-elméletben, ami szerint az európai fehér lakosságot afrikai és közel-keleti emberekkel akarják kicserélni.
Sellner a találkozón remigrációs tervéről beszélt. Eszerint a bevándorlókat tömegesen kellene visszatelepíteni származási országukba, akkor is, ha már rendelkeznek német állampolgársággal. A cikk szerint ezzel az ötlettel Gerrit Huy, az AfD parlamenti képviselője is egyetértett. Arról beszélt, hogy ha elveszik a kettős állampolgársággal rendelkező bevándorlók német útlevelét, még mindig ott marad nekik a másik. Huy később a Guardiannek azt mondta, ezt a megjegyzését csak viccnek szánta.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!