Jó reggelt! Nem tudom, mennyire jó ötlet az éppen ébredező olvasókat a halál ilyen-olyan, többek között filozófiai vonatkozásaival traktálni. De én csak egy hírlevél vagyok, nem adhatok mást, mint mi lényegem: ezúttal a hétvége cikkeiből készült válogatást.

Mutatom is rögtön a négy kiemelt cikket, hogy lássák, miről beszélek:

• Geopolitika és halál
  
• Akit még holtában is fél a hatalom, de a nevét a propagandának már ki lehet mondani
• Kivégeztek egy texasi férfit, aki nem biztos, hogy elkövette a gyilkosságot, amiért elítélték
• A legnagyobb sztori, újra elmesélve (igen, ez is a halálról szól)

Az élet értéke

„Természetesen az ukránok és az izraeliek szuverén joga eldönteni, hogy a háborúikban mekkora áldozatot vállalnak. Joga lenne ehhez a palesztinoknak és az oroszoknak is, csak őket egyáltalán nem kérdezik meg gyilkos vezetőik. A tisztességes, de máshol élő embereknek ehhez sok köze nincs, beleszólásuk pedig végképp nem lehet. Az utóbbi két évben viszont gondolkodniuk azért illett azon, hogy mi az az áldozat, amit érdemes, és meg is hajlandóak hozni.” Talán ez Bede Márton véleménycikkének lényege.

Míg élt, Alekszej Navalnij neve nemcsak Vlagyimir Putyin orosz elnök, hanem a Kreml által ellenőrzött állami televízió bemondóinak száját is ritkán hagyta el. Halálával ez a helyzet legalább részben megváltozott – és most még rosszabb.

A halál értéke

Február 28-án Texas államban kivégezték az ötvenéves Ivan Abner Cantut, akit két ember meggyilkolásáért ítéltek el több mint húsz évvel ezelőtt. Az ítélet szerint 2000 novemberében lelőtte unokatestvérét és annak barátnőjét. Az utolsó szó jogán azt mondta, ártatlan. Talán az volt, talán nem. Talán érdemes lett volna erről megbizonyosodni.

Ami 1972 végén az Andokban történt egy uruguayi rögbicsapattal, az az emberiség nagy történetei közé tartozik. Az év spanyol sikerfilmjével ismét feltehetjük magunknak az élet nagy kérdését: kit ennénk meg, hogy meg ne haljunk?

Business as usual

Szijjártó Péter szerint az ukrajnai háború nem a mi háborúnk, mi elégedettek vagyunk Oroszországgal, még ha „ennek kimondásához kell is ma némi bátorság Európában”. Közben a Népszava számítása szerint két év alatt 564 milliárd forintot bukott a gázon Magyarország. Ott tartunk, hogy egy lengyel lap a magyar turistáknak magyarázza, hogy Orbán az oroszok pártján áll a háborúban.

Football as business

Székely Sarolta pénteken arról írt, hogy az NB I.-es csapatok bevételeinek mindössze 2 százaléka származik jegyeladásokból, miközben a rejtélyes „egyéb” kategóriához a bevételek 47 százaléka tartozik. Szombaton pedig arról, hogy vége Dzsudzsák Balázs léghajógyáras álmainak, a NAV és a cégbíróság elkaszálta a nagy terveket. Közben arra is kitért, hogy milliárdos hitellel futtatná fel a fideszesek kedvenc edzőtermét Mészáros Lőrinc.

Filmművészet

Az egyik legzseniálisabb gengszterfilmnek nevezett Volt egyszer egy Amerika sok szempontból monumentális alkotás, de Mészáros Juli szerint sok esetben sajnos iszonyúan egysíkú, a bűnözőket és a nemi erőszakot romanticizáló, nőgyűlölő film.

De akkor mit nézzen az ember? A Cinema Niche megsúgja, melyek a hónap legfontosabb premierjei, eseményei, olvasni- és néznivalói a filmes világból.

„Kicsit olyan volt az ellenőrzés, mintha egy újhullámos csehszlovák vígjátékba csöppentünk volna” – írták szállásadó olvasóink, akik átestek a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. ellenőrzésén.

Fotóművészet

Pár hete jelent meg a Fortepanon egy ezres válogatás budapesti rendőrségi fotókból. Sötét udvarok, külvárosi kocsmák, balesetet szenvedett autók sorjáznak a képeken. Egy részük viszont bepillantást enged a korabeli pesti politikai falfirkák világába.

Régi jó sorozataink

A Hangoverben a Quimby tagjai válogattak zenéket, a Borízű podcastben ezúttal is a belsőségekről beszélgettek bensőségesen, hírleveleinkre pedig továbbra is itt tudnak feliratkozni.