Néhány cikk a halálról

reggel 4
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Jó reggelt! Nem tudom, mennyire jó ötlet az éppen ébredező olvasókat a halál ilyen-olyan, többek között filozófiai vonatkozásaival traktálni. De én csak egy hírlevél vagyok, nem adhatok mást, mint mi lényegem: ezúttal a hétvége cikkeiből készült válogatást.

Mutatom is rögtön a négy kiemelt cikket, hogy lássák, miről beszélek:

Az élet értéke

Fotó: MADS CLAUS RASMUSSEN/AFP

„Természetesen az ukránok és az izraeliek szuverén joga eldönteni, hogy a háborúikban mekkora áldozatot vállalnak. Joga lenne ehhez a palesztinoknak és az oroszoknak is, csak őket egyáltalán nem kérdezik meg gyilkos vezetőik. A tisztességes, de máshol élő embereknek ehhez sok köze nincs, beleszólásuk pedig végképp nem lehet. Az utóbbi két évben viszont gondolkodniuk azért illett azon, hogy mi az az áldozat, amit érdemes, és meg is hajlandóak hozni.” Talán ez Bede Márton véleménycikkének lényege.

Míg élt, Alekszej Navalnij neve nemcsak Vlagyimir Putyin orosz elnök, hanem a Kreml által ellenőrzött állami televízió bemondóinak száját is ritkán hagyta el. Halálával ez a helyzet legalább részben megváltozott – és most még rosszabb.

A halál értéke

Február 28-án Texas államban kivégezték az ötvenéves Ivan Abner Cantut, akit két ember meggyilkolásáért ítéltek el több mint húsz évvel ezelőtt. Az ítélet szerint 2000 novemberében lelőtte unokatestvérét és annak barátnőjét. Az utolsó szó jogán azt mondta, ártatlan. Talán az volt, talán nem. Talán érdemes lett volna erről megbizonyosodni.

Ami 1972 végén az Andokban történt egy uruguayi rögbicsapattal, az az emberiség nagy történetei közé tartozik. Az év spanyol sikerfilmjével ismét feltehetjük magunknak az élet nagy kérdését: kit ennénk meg, hogy meg ne haljunk?

Business as usual

Szijjártó Péter szerint az ukrajnai háború nem a mi háborúnk, mi elégedettek vagyunk Oroszországgal, még ha „ennek kimondásához kell is ma némi bátorság Európában”. Közben a Népszava számítása szerint két év alatt 564 milliárd forintot bukott a gázon Magyarország. Ott tartunk, hogy egy lengyel lap a magyar turistáknak magyarázza, hogy Orbán az oroszok pártján áll a háborúban.

Football as business

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Székely Sarolta pénteken arról írt, hogy az NB I.-es csapatok bevételeinek mindössze 2 százaléka származik jegyeladásokból, miközben a rejtélyes „egyéb” kategóriához a bevételek 47 százaléka tartozik. Szombaton pedig arról, hogy vége Dzsudzsák Balázs léghajógyáras álmainak, a NAV és a cégbíróság elkaszálta a nagy terveket. Közben arra is kitért, hogy milliárdos hitellel futtatná fel a fideszesek kedvenc edzőtermét Mészáros Lőrinc.

Filmművészet

Fotó: LADD COMPANY / EMBASSY INTERNATI/Collection ChristopheL via AFP

Az egyik legzseniálisabb gengszterfilmnek nevezett Volt egyszer egy Amerika sok szempontból monumentális alkotás, de Mészáros Juli szerint sok esetben sajnos iszonyúan egysíkú, a bűnözőket és a nemi erőszakot romanticizáló, nőgyűlölő film.

De akkor mit nézzen az ember? A Cinema Niche megsúgja, melyek a hónap legfontosabb premierjei, eseményei, olvasni- és néznivalói a filmes világból.

„Kicsit olyan volt az ellenőrzés, mintha egy újhullámos csehszlovák vígjátékba csöppentünk volna” – írták szállásadó olvasóink, akik átestek a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. ellenőrzésén.

Fotóművészet

Pár hete jelent meg a Fortepanon egy ezres válogatás budapesti rendőrségi fotókból. Sötét udvarok, külvárosi kocsmák, balesetet szenvedett autók sorjáznak a képeken. Egy részük viszont bepillantást enged a korabeli pesti politikai falfirkák világába.

Régi jó sorozataink

A Hangoverben a Quimby tagjai válogattak zenéket, a Borízű podcastben ezúttal is a belsőségekről beszélgettek bensőségesen, hírleveleinkre pedig továbbra is itt tudnak feliratkozni.

Kapcsolódó cikkek

Geopolitika és halál

A háború második évfordulóján Zelenszkij elnök 31 ezer ukrán áldozatról beszélt. Ez alatt a két év alatt minden tisztességes embernek illett elgondolkodnia azon, hogy milyen célért milyen áldozatot érdemes hozni.

Bede Márton
vélemény

Akit még holtában is fél a hatalom, de a nevét a propagandának már ki lehet mondani

Míg élt, Alekszej Navalnij neve nemcsak Vlagyimir Putyin orosz elnök, hanem a Kreml által ellenőrzött állami televízió bemondóinak száját is ritkán hagyta el. Halálával ez legalább részben megváltozott.

Takács Lili
külföld

Kivégeztek egy texasi férfit, aki nem biztos, hogy elkövette a gyilkosságot, amiért elítélték

Unokatestvére és annak barátnője meggyilkolása miatt ítélték el 2001-ben. Azóta azonban több kétség is felmerült az ügyben, az egyik tanú például beismerte, hogy hazudott a tárgyaláson.

Mészáros Juli
külföld

A legnagyobb sztori, újra elmesélve

Ami 1972 végén az Andokban történt egy uruguayi rögbicsapattal, az az emberiség nagy történetei közé tartozik. Az év spanyol sikerfilmjével ismét feltehetjük magunknak az élet nagy kérdését: kit ennénk meg?

Bede Márton
FILM

Szijjártó Péter szerint az ukrajnai háború nem a mi háborúnk, mi elégedettek vagyunk Oroszországgal, még ha „ennek kimondásához kell is ma némi bátorság Európában”

Ami az energetikai együttműködést illeti. Miután két év alatt csak a gázszállításon 564 milliárdot buktunk.

Haász János
belföld

Szuper üzlet az orosz gáz: két év alatt 564 milliárd forintot bukott rajta Magyarország

Ennyivel lett volna olcsóbb a tőzsdei beszerzés.

Haász János
gazdaság

Egy lengyel lap a magyar turistáknak magyarázza, hogy Orbán az oroszok pártján áll a háborúban

A lap kiadója szerint a magyar média nehéz helyzetben van, ezért próbálnak segíteni.

Bódog Bálint
külföld

A NER nélkül összeomlana a magyar futballbajnokság

Az NB I.-ben a csapatok bevételeinek mindössze 2 százaléka származik jegyeladásokból, miközben a rejtélyes „egyéb” kategóriához a bevételek 47 százaléka tartozik. Az UEFA szerint ez egy egészségtelen, az állam erőteljes szerepvállalása nélkül fenntarthatatlan struktúra, főleg a miniállamokra és a szovjet utódállomra jellemző.

Székely Sarolta
foci

Vége Dzsudzsák Balázs léghajógyáras álmainak

A NAV és a cégbíróság elkaszálta a nagy terveket.

Székely Sarolta
üzlet

Milliárdos hitellel futtatná fel a fideszesek kedvenc edzőtermét Mészáros Lőrinc

Az elmúlt években masszív veszteséget termelt a cég.

Székely Sarolta
gazdaság

Azok a régi szép idők, amikor a férfiak még úgy dughattak meg bárkit, ahogy csak akartak

A filmtörténet egyik legzseniálisabb gengszterfilmjének nevezett Volt egyszer egy Amerika lehet, hogy sok szempontból monumentális alkotás, de az is biztos, hogy sok esetben sajnos iszonyúan egysíkú, a bűnözőket és a nemi erőszakot romanticizáló, nőgyűlölő műalkotás.

Mészáros Juli
FILM

Zavart drogdílerek és tajvani kísértetek a moziban

A hónap legfontosabb premierei, eseményei, olvasni-és néznivalók a filmes világból a Cinema Niche szerint.

Rév Dániel, Donáth Péter
FILM

„Amikor visszajöttek újra, hoztunk kölcsönbe egy 13 cm-es ágyat, megfelelt, aznap már vissza is vittük”

„Kicsit olyan volt az ellenőrzés, mintha egy újhullámos csehszlovák vígjátékba csöppentünk volna” – írták szállásadó olvasóink, akik átestek a Magyar Turisztikai Minőségtanúsító Testület Nonprofit Kft. ellenőrzésén.

Herczeg Márk
turizmus

Amikor még minden pesti horogkereszt mellé rendőrt állítottak

A Fortepan válogatást közölt 1971-72-es rendőrségi fotókból. Egy részük bepillantást enged a korabeli pesti politikai falfirkák világába.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem

Klasszikusok innen-onnan: a Quimby a Hangoverben

A koncertjükre készülő zenekar tagjai raktak össze egy napindító válogatást.

Horváth Bence
zene
Podcast

Borízű hang #161: A paywall mögé dugott világháború és a hokkaidói filmesztétika

Utoljára vasárnap! Megmondta Pink Floyd elvtárs: a paywallt föl köll húzni! Measuring the mézsör. Mongol jurta a József körúton. Az etióp törpekölespalancsinta nyomában. Újabb tudományos áttörést köszönhetünk a Borízű hangnak, ezúttal Japánban. どういたしまして.

Uj Péter, Bede Márton, Winkler Róbert
podcast