Magyar Péter: „Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat”

video
  • Szerda délelőtt tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Belgrád rakparti épületében.
  • Varga Judit volt férje a négyórás meghallgatás után arról beszélt a sajtónak, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy a vesztegetéssel vádolt Schadl György Rogán Antal embere volt, a kormány pedig fél évvel a gyanúsítás előtt figyelmeztette Völner Pál államtitkárt, de szerinte a legsúlyosabb, hogy Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat.
  • A Schadl-Völner-ügy nyomozati iratait a 444 tárta a nyilvánosság elé 2022 elején. A vádirat szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökeként 2018 és 2021 között három éven át rendszeresen juttatott csúszópénzeket Völner Pálnak, a Varga Judit által vezetett Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárának.
  • Az erről szóló hangfelvételeit jövő kedden adja át az ügyészségnek, Magyar szerint ebbe a kormány bele fog bukni. Azt mondta, ezeket a családja védelme érdekében készítette.
Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Felmérni is nehéz, mennyibe kerültek volna Orbán Gáspár csádi tervei

A Helyzet: van! legújabb adása arról, milyen nagyszabású tervei voltak a volt miniszterelnök fiának Közép-Afrikában.

Czinkóczi Sándor, Takács Lili, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

Béremelésért tüntettek, Magyar átvette a követeléseiket

25 százalékos azonnali béremelésért és jobb munkakörülményekért demonstráltak a szociális ágazatban dolgozók. A miniszterelnök azt mondta, fél év alatt nem lehet minden problémát megoldani.

Jelinek Anna, Vészi Sámuel, plankog
video

Bemutatjuk a Tisza belső konfliktusát, ami máig hat a pártra

A 444 újságírójával, Bábel Vilmossal beszéljük át, mi történt azon a napon, ami után győzködni kellett Magyar Pétert, hogy folytassa.

Czinkóczi Sándor, Bábel Vilmos, Kovács Bendegúz, Botos Tamás, Vészi Sámuel
video

„Szégyen, szégyen, szégyen!” – kőkemény vita a parlamentben a gyermekvédelmi jelentés után

A gyermekvédelmi jelentés legsúlyosabb részleteit kérte számon a miniszterelnök a fideszes képviselőkön, rajtuk keresztül pedig Orbán Viktoron a parlamentben. A Fidesz szerint inkább az üzemanyag áráról kellene beszélni.

plankog, Botos Tamás
video

Orbán Viktor nem a GPS, hanem az iránytű – első Kötcse a vereség után

A választási bukás és a vakáció után Orbán Viktor visszatért Kötcsére, ahol azt várták tőle, mondja meg, mit kellene tennie a Fidesznek. Közben az sem egyértelmű, hogy vele megújulhat-e a párt, és hogy ki most az ellenzék vezetője. Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Kötcsén.

Czinkóczi Sándor, Vészi Sámuel
video