Ezresekért taposták egymást gyerekek a Deák téren, miközben influenszerek 2 millió forintot szórtak szét köztük

video
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Szokatlan reklámfogásnak lehettek szemtanúi azok, akik szombat délután az Andrássy út és a Deák tér környékén sétálgattak. A telefoktokokat gyártó magyar cég, a Mobilfox háza táján alakult ki kisebb turbulencia, miután állítólag kirúgták a reklámarcukat, a „Szia, te Mobilfox member vagy?” videókból ismert Szépréthy Rolandot.

Szépréthy Roland
Fotó: Kristóf Balázs/444

Roland ezután állítólag ellopta a cég TikTok csatornáját, és részesedést követelt a cégből az alapító Diller Kevintől - vagy 25 százalék tulajdonrészt vagy 100 millió forintot, mivel azt gondolta, hogy az ő social médiás tevékenysége nagyban hozzájárult a Mobilfox sikeréhez. Tegnap délután pedig azt ígérte, ha ez megvalósul, 2 millió forintot szór le a cég irodájának tetejéről.

Diller Kevin
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

Nem is kellett több a hétvégén unatkozó tizenéveseknek, hatalmas tömeg gyűlt össze a cég Dalszínház utcai telephelye előtt a lepattanó forintokra várva. Kisebb-nagyobb tömegjelenetek játszódtak le, amikor valóban elkezdtek potyogni az ezresek, a szerencsések akár több ezer forinttal is gazdagodhattak. Ezután jött ki az épületből Mobilfox Roli és Kevin fél tucat biztonsági ember gyűrűjében, akik elkísérték őket a Deák térre, miközben továbbra is lelkesen osztogatták az ezreseket. A közös fellépésből arra engedünk következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei lehettünk.

Fotó: Kristóf Balázs/444

A Deákon teljesen megtelt a templom előtti tér zsebpénzre vágyó fiatalokkal. A biztonságosnak semmiképp nem nevezhető tömegnyomorban kapkodtak a gyerekek az ezresek után, de gyorsan felhagytak a pénz dobálásával, miután egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette.

Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444
Fotó: Kristóf Balázs/444

Ezután újabb vonulás kezdődött a cég irodájához, ahol kiszórták a maradék lóvét. A veszélyes médiahekkben információink szerint senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

Fotó: Kristóf Balázs/444

Hasonló jelenetek játszódtak le tavaly New Yorkban is, ahol egy influenszer konzolokat és más kütyüket akart osztogatni egy kamionból, ott több embert, köztük a szervezőt is előállította a rendőrség.

De nem ez volt az egyetlen rendezvény szombat délután Budapesten sem, ami blokkolta a Károly körút forgalmát. A Szijjártó Péter és Magyar Péter által is látogatott Balázs Kicks cipőboltban droppolt ugyanis a 2okos Twitch streamer páros legújabb pólója, amit úgy jelentettek be, hogy pár napja eljátszották, ahogy élő adásban elrabolják őket. Az átverés megtette a hatását, több száz ember állt sorba az üzlet előtt, az úttesten is.

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Takács Péter a 444-nek: Ön szerint be kéne nyújtanom a lemondásomat?

Az elhíresült bazmegelős üzenet után arról kérdeztük az államtitkárt, hogy elfogadható lenne-e, ha egy kórházi dolgozó beszélne így egy állampolgárral. Takács Péter szerint az, hogy milyen visszajelzést kapott a kormánytól az eset után, az csak rá tartozik.

plankog, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Karácsony: Azért vagyunk itt, mert a kormány meg akarja roppantani a gerincünket

Buszgarázstól a Karmelitáig követtük a hétfői eseményeket a fővárosban: a tét az volt, hogy Budapest januártól fizetésképtelenné válhat. Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergely csak hárítja a felelősséget, míg a főpolgármester szerint „a kormány okozta a problémát és neki kell megoldania”.

Bokros Dorka, plankog, Jelinek Anna, Kristóf Balázs
video

Szijjártó Pétert több dologgal is megleptük, hogy mi folyik a minisztériumában

Nahát: Menczer Tamás propagandavideókat forgat a minisztériumban, Szijjártó sajtótájékoztatóira pedig a sajtó jelentős részét nem hívják meg. És mit keresett Lázár János Moszkvában?

Haszán Zoltán, Kaufmann Balázs
POLITIKA

Titkos alku áll Orbán moszkvai útja mögött

Orbán Viktor több alkalommal kijelentette, hogy az oroszok már megnyerték a háborút. Valóban legyőzték Ukrajnát, Putyin elérte a céljait? És mi lehetett a moszkvai utazás valódi célja? Rácz András a Helyzet: van!-ban.

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Ács Dániel, Czinkóczi Sándor
video

Drifter: Nincs olyan nap, hogy ne gondoljak a tetves rallyra

A Drifter egy brutálisan őszinte, adrenalindús utazás egy vidéki fiú féktelen szabadságvágya és kilátástalan sodródása között, ahol a motorbőgés és a mindennapi túlélés küzdelme kéz a kézben jár.

Fődi Kitti
FILM