Lázár János: 365 napot szokott dolgozni Rogán miniszter úr, most kapott egy nap kimenőt, nagyon helyes

POLITIKA
június 04., 09:56

Többek között Rogán Antal szombati kiruccanásáról is kérdezte Lázár János építési és közlekedési minisztert a komáromi kampányrendezvényén a 24.hu.

photo_camera Fotó: Derencsényi István/MTI/MTVA

A kabinetfőnök a szombati Békemenet után egyből London felé vette az irányt családjával, hogy a helyszínen nézzék meg a BL-döntőt. Kollégáinknak pedig kétszer is sikerült szóra bírnia a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető minisztert, egyszer a Mandarin Oriental Hyde Park Hotel előtt – ahol az elnöki lakosztályt foglalta le magának –, majd másnap a Hyde Parkban is összefutottak vele. Itt nyilatkozott a londoni kiruccanás költségeiről is, mellyel kapcsolatban csak annyit jegyzett meg: „A bevallott jövedelmem, amivel rendelkezem, az azért nem kevés”.

link Forrás

Lázár azt mondta, Rogánnak jár a pihenőnap. „Elkéredzkedett a miniszterelnöktől, és a miniszterelnök elengedte egy napra. 365 napot szokott dolgozni Rogán miniszter úr, most kapott egy nap kimenőt, nagyon helyes”. Amikor arról kérdezték, hogy mit gondol a lakosztály 3,5 millió forintos áráról, azt mondta, Rogán vagyonnyilatkozata nyilvános, minden fedezet rendelkezésre állt ehhez. „Az pedig, hogy valaki elmegy valahová pihenni, a feleségével sétálni akar, és hogy mondjam, koslatnak utána, ez szerintem méltatlan az újságírókhoz.”