Rendszerváltó tagságot árul a Tisza Párt

POLITIKA
június 07., 19:18

„Vegyük vissza a jövőnket átlátható és független közösségi finanszírozással! Legyél az 50 000 rendszerváltó egyike! Írjunk együtt történelmet!” – olvasható a Tisza Párt honlapján. A párttól most személyre szabható kártyákat ezzel együtt tagságot lehet vásárolni négyféle konstrukcióban is. Az Alap kártya 3000 forintba kerül, a kiemeltért 5000, a prémiumért 10 ezer forintot kell fizetni, illetve ezeken felül van egy Egyéni szintű kártya is.

A szinteken lehet egyre feljebb is lépni, a kezdőtől (0-5 hónap) a hatodik szintig (24 hónap felett), melyeknek szintén van fantázianeve. A kezdő a piros, ilyenkor a kártya tulajdonosa még csak „rálépett az útra, ami a változáshoz, és egy élhetőbb országhoz vezet”, a platina szintű tag pedig már „igazi rendszerváltó, aki a végsőkig kitart az elhatározása mellett, az elkötelezettség megtestesítője, aki minden akadályt leküzd, hogy elérje a kitűzött célokat”.

A párt honlapja szerint az 50 ezer rendszerváltóból 1333 fő jött össze cikkünk írásakor.

(via HVG)