Medgyessy: Az a kérdés, milyen következtetéseket von le a Feri

belföld
június 12., 17:12

A 2004-es, első európai parlamenti választás után mondott le a miniszterelnökségről a most 81 éves Medgyessy Péter, aki a Partizán vendége volt szerda este.

„A vesztes MSZP akkor 9 mandátumot szerzett, ami most a baloldalon, de akár a Tiszának is jó eredmény lenne – mondta Medgyessy. – A kormányzati ciklus közepén voltunk, a hatalmon lévőknél ez mindig kedvezőtlen időpont. Az MSZP nagy kudarcnak élte meg ezt az eredményt.”

A lemondatásáról azt gondolja, kevéssé függött ez az EP-választástól. Szerinte rendbe akarta tenni a gazdaságot, és ez nem tett volna jól a regnáló kormány népszerűségének, ezért kellett mennie.

Gyurcsány Medgyessy kabinetének tagja volt, az eredmény őt is lesújtotta, és már előretekintett. Medgyesy szerint ő maga később látta meg Gyurcsány hatalmi ambícióit, mint kellett volna.

A volt miniszterelnök szerint a mostani EP-választás után „nem rogyott össze semmi sem” az ellenzék oldalán, még a Momentum fölött sem kongatná meg a vészharangot, bár össze kell szedniük magukat. A Momentum különösen hiányozna az ő liberális lelkének, mint fogalmazott.

A volt miniszterelnök szerint a régi ellenzéket sodorta el a Tisza Párt. Az ellenzék megérdemelte, amit kapott, mivel elkényelmesedtek. A Tisza sikere a mozgósítás, valamint az, hogy a hagyományos baloldaltól, de a Fidesztől is vett el szavazatot.

„A sikert feldolgozni intellektuálisan nagyobb kihívás, mint a kudarcot – mondta. – Nem szabad elengedni magad, hátradőlni, az nem szerencsés, pláne, ha arcodra is van írva. A neheze most jön.” Nem elég azt mondani, hogy el kell söpörni Orbánt, pozitív üzenet is kell.

Medgyessy Péter a dolgozószobájában még miniszterelnökként (Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)
photo_camera Medgyessy Péter a dolgozószobájában még miniszterelnökként Fotó: ATTILA KISBENEDEK

Medgyessy szerint Gyurcsány már két éve tehertételt jelent az ellenzéki oldalon. „Az a kérdés, milyen következtetéseket von le a Feri – mondta. – Bármilyen jó képességű ember is, de az emberek nagy részénél személy szerint, és most már Klári is inkább a nem vonzó személyiségek közé kerül. Gyurcsány politikailag nem csinálta ügyetlenül, nulla pártból létrehozott egy olyan pártot, ami a baloldal vezető ereje lett 2019-ben.”

Medgyessy szerint a hagyományos ellenzéknek a Magyar Péterrel szembeni hátrányt pártépítéssel lehet ledolgozni. A DK-nak erősebben fel kell vállalni, hogy ez egy baloldali, liberális párt, de Gyurcsánnyal ez már nem reparálható. Magyar Péter ellopta a DK radikalizmusát, antiorbánizmusát.

„Ha Gyurcsány és a felesége a háttérből okosakat mond, az jó, de ha kimennek a napra, az nem jó” – mondta.

Kiemelt videóink