„Hála Istennek az isteni igazságosságért” – így kommentálta a NOB kiállását az algériai interszex bokszoló

sport
augusztus 02., 09:25

„Hála Istennek az isteni igazságosságért” – ezekkel a szavakkal osztotta meg Facebook-oldalán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közleményét Imane Helif.

link Forrás

Csütörtökön beszámoltunk róla, hogy a Nemzetközi Olimpia Bizottság szerint jogosan szerepel Párizsban ő is és a pénteken ringbe szálló tajvani Lin Yu‑ting is. Azóta megszólalt az Algériai Olimpiai Bizottság is, az ő posztjukban is azt írják, „támogatjuk bajnokunkat, és továbbra is kiállunk a jogaiért”.

link Forrás

A párizsi olimpia eddigi legnagyobb botránya kerekedett Imane Helif algériai és Angela Carini olasz bokszolónő első fordulós olimpiai bokszmeccse kapcsán. Az egész mindössze 46 másodpercig tartott. Carini ugyanis feladta a mérkőzést arra hivatkozva, hogy veszélyben érzi a testi épségét, Helif ütései ugyanis Carini elmondása – és a videófelvételek alapján is – messze nem voltak arányban az olasz bokszoló erejével.

link Forrás

Az ügyben rengetegen megszólaltak már, de magyar szempontból a legfontosabb az, hogy Helif ellenfele szombaton Hámori Luca lenne. Miatta a magyar bokszszövetség a NOB-hoz fordult, és azt kérték tőlük, vizsgálják felül a döntésüket, amivel „egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során.” A fent ismertetett közleményt a nemzetközi bizottság ezután adta ki, így egyre valószínűbb, hogy a magyar bokszolónak valóban ki kell állnia majd Heliffel szemben.

Az interszexuális sportolók ügye rendkívül bonyolult kérdése az olimpiáknak és a versenysportnak úgy általában. Helif kapcsán Szily László foglalta össze ebben a cikkben a tudnivalókat.

Kiemelt videóink