„Szegény az a nemzet emlékekben, élményekben, ha a történelmi eseményeket nem tárják őszintén eléjük.” (Marosán György)

A megosztók mélyén található kincseket bemutató Videotéka rovatban ezúttal az alternatív történelem iránt érdeklődőknek kedveskedünk. Aki szerette a volt kommunista Stefka Istvánnak A fehérballonos című filmjét, vagy a néhai Dózsa László hihetetlen történeteit – vagy csak kapkodja a fejét az Orbán-kormányok folyamatosan változó 56-elméletei láttán –, annak érdekes lehet az alábbi három, 1956-ot feldolgozó, vagy inkább átdolgozó, sőt megdolgozó film is.

Az éppen költöző Hadtörténeti Múzeum három éve bemutatott néhány, tűrhető minőségben fennmaradt videót, amiket a Mafilm Katonai Stúdió készített az 1980-as években. Ezek a propagandafilmek az 1956-os forradalmat a fehérterror visszatéréseként mutatták be, nagyrészt hasonló archív anyagokkal, a kor több emblematikus figurájának megszólalásával, és persze bődületes hazugságokkal.

link Forrás

Az 1981-es Ellenforradalom és konszolidáció – ami nem tévesztendő össze Romsics Ignác történész ugyanakkor írt könyvével, ami a Horthy-rendszerről szólt – a mai kormánymédia előképeként rögtön az elején, sűrítve zúdítja a nézőkre, hogy a fasiszták, nyilasok, jobboldali elhajlók, bűnbandák, piti bűnözők és nyugati imperialisták együtt szabadítottak félelmet és rettegést az utcákra, még a tanácsköztársaságot követő fehérterrort is felülmúlva.

Az egyik megszólaló maga Hollós Ervin, aki állambiztonsági tisztként a forradalmat követő megtorlások egyik irányítója, később kádárista propagandaanyagok szerzője volt, és több, az 1956-os forradalom résztvevőit és mártírjait támadó könyvet írt. De beszél Hollai Imre külügyminiszter-helyettes is, akit a film utáni évben megválasztottak az ENSZ Közgyűlés elnökének.

A film második fele a kádári konszolidációt, Kádár János, Münnich Ferenc és a többiek győzelmét és a hatalmuk megszilárdítását – és persze az ellenforradalmi tevékenységek ellen fellépni hivatott munkásőrséget – ünnepli.

link Forrás

Az 1983-as 200 nap a magyar történelemből inkább a karhatalom képviselőinek visszaemlékezéseiből áll. (A címben azért említik a 200 napot, mert közel ennyi idő telt el október 23. és 1957. május 1. között, amikor százezres ünneplő tömeg hallgatta éljenezve Kádár Jánost, és ünnepelte együtt a fasiszta, imperialista ellenforradalom feletti győzelmet a munkásosztály nemzetközi segítségével, azaz a szovjet tankok bevonulásával.)

Több katonatiszt láthatóan bemagolt szöveget igyekszik elszavalni, de a legbeszédesebb Csémi Károly vezérezredesnek, az 1. karhatalmi ezred volt parancsnokának, az MSZMP KB akkori tagjának a viselkedése: elmondja, hogy bárkivel, az ördöggel is hajlandó összefogni, csak harcolhasson már az ellenforradalom ellen, később pedig a kádárista erőszakszervezetek legrosszabb hagyományait idézve, lefojtott agresszióval vall büszkén arról, hogyan verték szét a tüntetőket 1956 decemberében.

A filmben Marosán György, a Rákosi-korszak első éveinek buzgó agitátora, majd az 1956 utáni megtorlások arca és ideológusa is megszólal. A nép ellenségei ellen hivatásszerűen őrjöngő demagóg – akinek a „becsületére” legyen mondva, hogy már október 23-án is a forradalom ellen volt, és 1989-ben is a Thürmer Gyula-féle MSZMP-vel tartott – mosolyogva anekdotázik reálszocialista nyelvezettel, a cím elején idézett cinikus mondattal zárva a hamisítatlan korakádári produkcióját.

link Forrás

A rezsim 1986-ban valamiért úgy érezte, hogy a forradalom 30. évfordulóján is el kell magyaráznia, annak idején miért folyt a vér országszerte. Az előző filmhez hasonlóan ezt is a 2010-ben elhunyt alezredes, Glósz Róbert rendezte, és gyakorlatilag ugyanazt mondja be, megszólalók helyett archív felvételekkel és animációkkal.

Ahogy az összes film, ez is hemzseg az ellentmondásoktól. Ha az első napokban a katonaság tényleg minden objektumot őrzött, akkor a felkelők honnan szereztek fegyvert? És ha csak néhány „ellenforradalmi banda” működött az országban, akkor miért kellett behívni a szovjet hadsereget?

Némi elégtételt jelenthet a korabeli nézőknek, hogy a filmekben megszólalók többsége megérte a rendszerváltást, majd az 56-os hazugságoknak már állami szinten elhangzott, hivatalos cáfolatát is.