Lemondott pártigazgatói posztjáról Molnár Zsolt, az MSZP Rogán Antalja. Molnár az elmúlt 22 évben hasonló szerepet látott el pártjában, mint a propagandaminiszter a Fideszben. Olyan hatékonyan mozgatta a szálakat a háttérből – rogáni kifejezéssel élve a back office-ból –, hogy sosem távolodott el a tűztől.
Befolyását annak ellenére is megőrizte, hogy gyanús ügyei miatt nemcsak a nyilvánosságban, hanem saját pártjában is fideszes kollaborációval vádolták meg. Leghangosabb kritikusát, Botka László miniszterelnök-jelöltet meg is buktatta, így még 10 évvel azután is befolyásos ellenzéki politikus volt, hogy először felmerült a vád, összejátszik a Fidesszel.
Kövesd velünk a kampány hajráját, fizess elő most 50% kedvezménnyel!
Már előfizetőnk vagy?
Botka azt mondja, hogy nem tűri a pártban a fideszes kollaborációt. Jókor szól.
Nemrég emeltek vádat ellene hat másik emberrel együtt a zuglói és az újbudai parkolási rendszer ügyében.
Évek óta először adott interjút független lapnak a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter. Rogán a 444-nek arról beszélt: a kormányzati plakátok nem okoznak szorongást az embereknek, és tagadja, hogy szerepe lenne a lejáratókampányokban. Saját meghatározása szerint a „kormányzati back office”-t vezeti, feltalálóként pedig „lenne még ötlete”.
Az MSZP-s képviselő a felesége helyett eljáró személy és az ingatlan tulajdonosaként kapcsolatban állt a Banco-Investtel, aminek a tulajdonosa körül üzlettársként megfordult kenőpénzzel lebukott, MSZP-közeli táskás ember és ingatlanmágnás is. Ők Rogán polgármestersége alatt több belvárosi ingatlant is be tudtak húzni jó áron.
A decemberi "székházfoglalás" Molnár érkezése után kevesebb mint 30 perccel véget is ért. Az MSZP-s képviselő a 444-nek azt mondta, tényleg amellett érvelt, érdemes kijönni, de erről nem egyeztetett senkivel a képviselőtársain kívül.
Az ügyészség csak a szocialista politikusokat nevezte meg a parkolási és a BKV-s korrupciós ügyben, pedig van fideszes is az érintettek között. Egy bűnszervezet oldalakon átívelő összefogás segítségével szerzett meg milliárdos önkormányzati üzleteket.
Végrehajtandó szabadságvesztésre, több milliós pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra számíthatnak.
Döntéséről hétfő reggel értesítette az MSZP vezetőit. Bejelentette lemondását Ujhelyi István, a párt alelnöke is.
Befolyással üzérkedés miatt, hogy elindulhasson ellene a büntetőeljárás.
Molnár ezentúl teljes mellszélességgel a szocialisták szövetségi politikája mögé áll.
Nagyon súlyos feszültség van a pártban, a miniszterelnök-jelölt csapata szerint a Fideszből irányítanak többeket is. A megtámadottak szerint viszont éppen Botka játszik a Fidesz kezére. A belső háború frontvonalában pedig ott van Gyurcsány Ferenc.