Közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány. Ez a magyar állam és a Mol közös tulajdonában lévő Mol Új Európa Alapítvány. Árnyékban voltak korábban, pedig az alapítvány a Mol legnagyobb hazai részvényese, az innen érkező osztalékoknak is köszönhetően már 80 milliárd forint a vagyona.

Írtunk arról, hogy 11 milliárd forintot adtak határon túli focira, meg arról is, hogy 27 milliárdért vennének Munkácsy-festményeket és 20-25 milliárdért hoznának létre kortárs közép-európai galériát. Foglalkoztunk azzal, hogy az öt kurátor milyen egyedi döntésekkel osztott támogatásokat, amiből jutott a pénzben fürdő MCC-nek is, de elutasították Böjte Csaba és Áder János alapítványait. Végül arról is, hogy az alapítvány előbb titokban, majd nyilvánosan is hosszú börtönéveket helyezett kilátásba a megjelent cikkek miatt.

Az alapítvány a 444-nek küldött levélben foglalta össze, hogy mit gondol a róluk írt cikkeinkről és feltette a kérdést, hogy Szabad-e lopni közérdekű adatot? Itt válaszolunk a levélre.

A 444 szerkesztőségének a válasza:

Kifejezetten örülünk, hogy a Mol Új Európa Alapítvány ezúttal már nem olyan levelet küldött, amiben a büntetőtörvény különböző passzusait és hosszú börtönéveket emleget amiatt, mert a 444 cikkeket írt a saját állítása szerint egyébként “közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány” működéséről.

Megjegyzésünk ugyanakkor több is lenne az alapítvány leveléhez.

Itt van már rögtön a “Szabad-e lopni közérdekű adatot?” cím. A kérdés valójában az, hogy lehet-e egyáltalán lopni közérdekű adatot? Szerintünk fogalmilag kizárt, mert a közérdekű adatok, ideértve a közpénzekkel való gazdálkodást is, az alaptörvény értelmében nyilvánosak, azokat mindenkinek joga van nemcsak megismerni, de terjeszteni is.

A MÚEA arra hivatkozik, hogy a rendszeréből adatokat loptak. Ennek a körülményeit nem ismerjük, ahhoz nincs közünk. Az, hogy információk szivárognak ki egy rendszerből és jutnak el újságokhoz, teljesen szokványos. A mi dolgunk ebben az esetben az, hogy megbizonyosodjunk az adatok hitelességéről, megvizsgáljuk, hogy azok közérdekűek-e és a publikálásuk az adófizetők tájékoztatását szolgálja-e. Mindhárom esetben úgy ítéltük meg, hogy igen a válasz.

A nálunk megjelent adatok hitelességét az alapítvány sem vitatta. A korábbi leveleiben inkább arra hivatkoztak, hogy az általunk megjelentetett információk nem közérdekűek, vagyis nem tartoznak a nyilvánosságra. Példát is hoztak erre, kiemelve a határon túli fociakadémiáknak adott – összesítésünk szerint eddig egyébként 11 milliárd forintos – támogatást.

A focikluboknak adott támogatás mértéke és a támogatás ellenőrzéséről szóló információk ugyanis az alapítvány szerint üzleti titkot képeznek, „nyilvánosságra hozataluk gazdasági, piaci érdekünket jelentős mértékben közvetlenül sértik”. Szerintünk ugyanakkor közérdekű információ, hogy egy közéleti vagyonkezelő mennyi pénzt fordít a határon túli fociklubokra.

Nem leragadva a részleteknél, meggyőződésünk, hogy a nyilvánosságra tartozik egy mostanra már 80 milliárdos vagyonnal rendelkező, közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítvány gazdálkodása és működése. Az alapítvány emlegette a válaszra adott rövid határidőt, de a korábbi közérdekű adatigénylésünkre is csak egy elnagyolt válasz érkezett, az alapítvány pedig érdemben azóta sem válaszolt a kérdéseinkre.

Az alapítvány által említett „zsarolási ügyről” ebben a levelében olvastunk először, szó sincs arról, hogy ezt jelezték volna barátilag korábban, a fenyegető levelekben elrejtve. A zsaroláshoz természetesen nincs közünk, az ügy kinyomozása a rendőrség dolga, ha valóban emiatt tett feljelentés a MÚEA. A nekünk és a cikkünket lapszemléző szerkesztőségeknek korábban küldött felszólító levelekben és az MTI-nek kiadott közleményben megfogalmazott vádak ugyanis még a 444 büntetőjogi felelősségére utalnak.

Egy nehezen félreérthető példa a korábbi közleményükből: „Ahogy azt a szerkesztőségeknek korábban eljuttatott levelünkben is hangsúlyoztuk, mind a tiltott adatszerzés, mind az üzleti titok megsértése három-három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Aki ezen adatokat nyilvánosságra hozza, ugyancsak bűncselekményt követ el.”

Miután mi bűncselekményt nem követtünk el, így természetes volt, hogy folytatjuk az alapítvány működésének bemutatását, hiszen a lényeges kérdés mégiscsak az: mit kezd a rá bízott közpénzzel az alapítvány. A MÚEA áldozati szerepben pózolása, az adatkiszivárgás feletti keserűség sem változtat ugyanis azon, hogy itt a közvagyon közérdekű felhasználásáról és annak átláthatatlanságáról van szó.

Örömmel olvastuk a MÚEA levelének a végén, hogy „az alapítvány meg egyébként büszkén vállalja támogatásait”. Ezt a büszkeséget érdemes megosztani az alapítvány működését finanszírozó adófizetőkkel (nyilvánosság) is, mert a pályázati döntések részletei és az egyedi támogatások továbbra sem érhetők el az alapítvány honlapján. Közérdekű adatok lopása ellen a teljes transzparencia a legbiztosabb védelem.