A még Bécsbe is repülővel utazó Szijjártó azt állítja, mindig is szerette a vonatokat

közlekedés

„Nem titok, hogy vasutas családból származom, ahogy az sem, hogy mindig is nagyon szerettem a vonatokat. A helyzet pedig adta magát: New York és Washington között nincsen repülés, vonattal megyünk” – írta Facebookon Szijjártó Péter külügyminiszter, aki többek között az ENSZ-ülés miatt van az Egyesült Államokban.

Különösen azért érdekes Szijjártó posztja, mert köztudott róla, hogy a légi közlekedés nagy rajongója. Már korábban kiderült, hogy előszeretettel használja a honvédség repülőit akár a szomszédos országokba tett látogatások, pár száz kilométeres utazások során is. Ő volt az is, aki a kicsivel több mint 2 órás vonatútra lévő Bécsbe és Pozsonyba is repülőgéppel ment, mint utólag a minisztérium közleménye alapján kiderült, azért, hogy „minden munkalátogatás a lehető leghatékonyabb módon valósuljon meg.”

A luxusgépes utazásokra több száz millió forint közpénz ment és megy el, az Átlátszó írt 264 millió forintról, de egy délkelet-ázsiai villámlátogatásához is béreltek 181 millió forintért magángépet. Ezek mellett Szijjártó többször is használta a rendőrségi helikoptert, volt, hogy a Dunakeszi és Záhony közötti útra. Ez 8 millió forintba kerülhetett.

Kapcsolódó cikkek

181 millió forintért béreltek Szijjártó Péternek luxusrepülőt a délkelet-ázsiai villámlátogatásához

Júniusban kétnapos látogatáson volt Szijjártó a Fülöp-szigeteken és Laoszban.

Székely Sarolta
belföld

Luxus repülőgéppel ment Szijjártó Pozsonyba

Pedig autóval is csak két óra.

Fődi Kitti
utazás

Szijjártó Péterért Dunakeszire ment a rendőrség helikoptere

A külügyminiszter egy háromórás autóutat spórolt meg elegánsan.

Kaufmann Balázs
közlekedés

264 millió forint közpénz ment el arra, hogy Szijjártó Péter egy luxusgépet bérelt magának több utazáshoz is

A repülő ugyanolyan típusú, mint a honvédség két meglévő gépe, csak luxuskivitelben.

Kaufmann Balázs
belföld

Öt helyett kilenc lett, maradhat? Így helikopterezett Szijjártó Péter 2020 óta

Több mint fél napot töltött összesen helikopteren a külügyminiszter, azt pedig, hogy mennyibe fájt mindez, csak tippelni lehet.

Diószegi-Horváth Nóra
közlekedés

342 alkalommal repült Szijjártó Péter honvédségi repülővel 2018 óta

Szél Bernadett független képviselő járt utána, hogy a hivatalosan nem kormányzati gépet mennyit használta a külügyminiszter.

Magyari Péter
POLITIKA

HVG: 8 millió forintért helikopterezhetett Szijjártó Dunakeszi és Záhony között

Egy-egy óra, oda és vissza.

Mészáros Juli
közlekedés