„Fürsttel volt összefonódása ennek a rendszernek, és mindenképpen gyanús, hogy hagyták megszökni”

video
  • A rendőrség október 22-én adott ki elfogatóparancsot Fürst György ellen, akit május végén ítélt el a bíróság parkolással kapcsolatos bűncselekmények miatt, de az egykori MSZP-s terézvárosi alpolgármester információink szerint Izraelbe menekült.
  • Fürst az egyetlen politikus, akit a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta letöltendő börtönbüntetésre ítéltek – erre ő is megszökött. Hogy ez hogyan történhetett meg, arról Gulyás Gergelyt is kérdeztük a Kormányinfón.
  • De kicsoda Fürst György, és mi lett a politikusbűnözők elszámoltatásának ígéretével? Herczeg Márk a – többek között Fürst bűnügyeivel is foglalkozó – 2019-es filmünk, a Sötét parkolási ügyek Budapesten rendezőjével, Ács Dániellel beszélgetett elszámoltatásról, a terézvárosi ingatlanügyekről és a fővárosi parkolási bűnügyekről, Fürst szökéséről, illetve a Fidesz meg az MSZP összejátszásáról.

(Címlapkép: Kiss Bence/444)

Kapcsolódó cikkek
Legfrissebb videóink

Gulyás marhasága és Matolcsy vécéje megborította a kampányt

Krézi tempóban érkeztünk meg a kampányfinisbe. A hamiszászlós héten Orbán olyat csinált, amit 16 éve nem láttunk tőle. Magyar Péter lecsapott Gulyás Gergely MZP-pillanatára, Kocsis Máté pedig már börtönt emleget Matolcsy Ádámékkal kapcsolatban.

Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Szijjártó Péter a 444-nek: Ukrán beavatkozás van, nem orosz

Megkérdeztük a külügyminisztert, mekkorát hibázott Gulyás Gergely a kormányinfón. Szijjártó nem tud arról, hogy az általa is megosztott kép az ukrán zászlós akcióról provokáció eredménye lenne, azt viszont állítja: ha az oroszok beavatkoznának, arról ő tudna.

plankog, Windisch Judit, Kristóf Balázs
POLITIKA

Felnőtt egy politikai generáció, ami már az Orbán-rendszerrel szemben határozza meg magát

Áprilisban meglepően magas arányban mehetnek el szavazni azok a fiatalok, akik már az Orbán-rendszerben szocializálódtak. Szabó Andrea szociológust kérdeztük arról, hogy áll a Z generáció a közélethez, és megnéztük azt is, hogyan vesznek részt a kampányban az ifjúsági szervezetek.

Bokros Dorka, Kiss Bence, plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Szembesítettük Gulyás Gergelyt azzal, hogy hazugságot terjesztett a tiszás menetre odavitt ukrán zászlóról

Ajánló: A Kormányinfón arról is érdeklődtünk, segítenénk-e Trumpnak az iráni háborújában, és mit gondolnak arról, hogy a Tisza-ellenes kampányuk alapjáról, az indexes dokumentumról kiderült, hogy kamu az egész.

Botos Tamás, Herczeg Márk
video

A Fidelitas elnöke MINDENT ELMONDOTT a hamis zászlós műveletről

A szervezet fővárosi elnöke ugyanarról a Bajcsy-Zsilinszky úti erkélyről nézte a Tisza Párt március 15-i felvonulását, mint azok a fiatalok, akik aztán kifeszítettek egy ukrán zászlót a Nemzeti Meneten.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video