Közel két héttel a Fidesz veresége után egyre izgalmasabb az eddig kormány által uralt tévék, rádiók és lapok hangvétele.
Percről percre közvetítettük a széteső közmédia és a propagandalapok egy napját.
82
poszt
Trombitás Kristóf Keresztély igyekszik cáfolni egy fideszes álhírt
Már Hont András is beszélt arról teljesen alaptalanul, hogy a választásig le voltak tekerve a fideszes tartalmak a Facebookon. Ezt nemcsak maga Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató cáfolta napokkal korábban, hanem most már Trombitás Kristóf propagandista is.
„nem hiszem, hogy bárkit is »letekert« volna a Face. ha így lett volna, harcostársaim nem értek volna el 80-90 milliós megtekintéseket - figyelem, ez nem egyedi szám, hanem megtekintés. a választások előtti napokra mindenki felfuthatott, azóta is így van, sokezres követőkkel lettünk mindannyian többen. óva intek mindenkit afelől, hogy innen szemlélje az eseményeket. a választásokon látottaknak ugyanis nem előidézője, hanem ujjlenyomata volt a Face. sokan, egyébként én is, az előbbit gondoltam.”
„a korábban említett szembenézés érkezik majd - újra elmondom, én nem gyorsan, hanem lassan ítélek, előbbieknek mindig könnyebb és csak magamra vonatkoztatom -, de nagyon fontos, hogy ne ringassuk magunkat többé olyan fantazmagóriákba, mint hogy Magyar Pétert emeli a Face meg hasonlók. tartozunk magunknak ennyivel. ettől még arrogáns f🅰️sz, de mi nem lehetünk olyanok, mint 16 évig a balos választók. és tetszik vagy sem, én maradok.”
Futó Boglárka Facebook-oldala is elnémult április 12-én
Futó Boglárka, a HírTv műsorvezetőjének hivatalos Facebook-oldala is megnémult a választás óta. Pedig előtte igen aktívan posztolt és tolta a propaganda szekerét. Utolsó posztja április 12. délután 5 óra egy Magyar Pétert lejárató anyag. Azon a napon nagyon aktív volt: kirakott egy szelfit a szavazólappal, amin behúzta a Fideszre, és egy videót, amin a Fidesz úgynevezett kampánydalát énekli a kocsiban a miniszterelnök után szabadon.
Bár a facebookos propagandával már leállt, mindenki nyugodjon meg, Bogi nem tűnt el, a HírTv-n továbbra is harciasan képviseli az álláspontját.
Zelenszkij már nem a patás ördög az M1 híradójában
Ukrajnáról beszélve az M1 mai hírműsoraiban többször is bejátszottak egy tudósítást arról, hogy Odessza lakónegyedét támadták orosz drónok, és a felvételen egy idős férfit mentenek ki a lakhatatlanná vált lakásából. Ezután jelentették be, hogy az EU-csúcson megállapodtak a 90 milliárd eurós ukrán hitelről, amit Volodimir Zelenszkij illendően meg is köszönt. Az a Zelenszkij, akinek a vicsorgó fejével hónapokon át ki volt tapétázva az egész ország, most elmondhatta, hogy reméli, a hitel hatására Oroszország belátja, hogy nem érdemes tovább folytatni a harcokat és a tárgyalóasztalhoz ül majd. Meg is köszönte az EU-nak, amely szerinte történelmi tettet hajtott végre a hitel folyósításával.
A déli híradónak aztán van humorérzéke! Az első szalagcíme: Kilépett a fényre a Szivárvány Tv Alapítója.
Korábbi híradók anyagait ismételjük kicsit hosszabban: Magyar Péter sunnyog, nem reagál az Európai Unió bíróságának ítéletére a gyermekvédelmi törvény kapcsán. Alapjogokért Központ elemzője, Németh Balázs, és ifj. Lomnici Zoltán kesereg azon, hogy mindent eltörölnek, ami jó.
A riogatás se marad el: Az Európai Bizottság szerint a változtatni kell a magyar migrációs politikán szalagcímmel fut a következő hír. Közben 2015-ös ostromjelenetek mennek a röszkei határátkelőről.
Bejelentette a HírTv is a Tisza két új miniszterét. Objektívan, röviden. A megérkezett kőolajszállítmányokról is korrekten számol be a híradó, igaz két mondatban.
Aztán kezdődik újra a dili: Robert Fico nem lepődne meg, ha a hitel kifizetése után újra leállna a Barátság. Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet elemzi ki, hogy ennek megvan az esélye, és szerinte Magyar Péternek is volt korábban egy erre utaló mondata.
Nem szállunk le a dili vonatról: A Tisza nem kér bocsánatot, amiért hergelt az akkumulátorgyárak ellen.
Jön az atombomba! Arról, hogy a Tisza-frakció nem költözik a Fehér Házba úgy számoltak be: A kérdések elől elköltöztetné a csapatát Magyar Péter. Merthogy alagút köti össze a parlamentet a képviselői irodaházzal, így majd el tudnak menekülni a HírTv kérdései elől. A HírTv-t a nemzetközi sajtótájékoztatóra se engedték be, sérelmezték.
Ezután a következő anyagban még egy független képviselőt is idéznek, Szabó Szabolcsot, aki szerint mondavcsinált okokkal költözik el a Tisza Párt.
Márki-Zay Pétert is idézik, de csak azért mert, kritizálta Ruff Bálintot. A kritika: tapasztalatlan a miniszterségben.
Folytassuk a riogatást: Az MCC elemzője Sebestyén Géza szakérti meg, hogy a Tisza Párt gazdasági terve visszahozhatja a 2010 előtti feketegazdaságot.
És meg is érkeztünk: A Tisza Párt még nem is kormányoz, de már csökken a közfoglalkoztatottak száma!
Orbán Viktort bírálják az uniós országok vezetői a köztévén
A déli híradóban már Joó Zsanett vette át a stafétát Meszes Boglárkától, de a ma délelőtti hangnem nem változott: tárgyilagos hangnemben számoltak be a két új miniszteri kinevezésről, és idézték Csizmadia Ervint, aki szerint a Tisza-kormány odafigyel a nők képviseletére, ami éles ellentétben áll azzal, amit a Fidesz-kormányoktól láttunk. Megszólalt Nagy Attila Tibor is elemzőként, aki elmondta, hogy véget ér a csúcsminisztériumi rendszer. Szó volt aztán a filmszakma rendszerváltásáról, ahogy arra lentebb már utaltunk, szót kapott a Friss Hús rövidfilm-fesztivál főszervezője és mások is, akik eddig nem nagyon kaptak lehetőséget.
De az igazán érdekes az volt, amikor a ciprusi EU-csúcsról számolt be a híradó: ezen ugye Orbán Viktor már nem vesz részt, a műsor pedig megszólaltatta a litván elnököt, az ír és a luxemburgi miniszterelnököt, akik mind arról beszéltek, végre újra egységes lehet Európa, miután nem lesz, aki öncélúan akadályozza a közös munkát és nem dug botot a küllők közé.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, Győri Enikő fideszes politikus arról számolt be, hogy 12 pontos kiáltványt tettek közzé a nemzeti minimum kialakítása érdekében.
A Déli Krónikában az MCC gazdaságpolitikai műhelyének vezetője megdicsérte Kapitány István adócsökkentési bejelentését
Fura megoldással nem bemondta, hanem Nagy Attila Tiborral, a fideszes média kedvenc baloldali elemzőjével kommentáltatta a Tisza kormányzati terveit a Kossuth Rádió hírműsora. Nagy nem volt egyébként nagyon rossz véleményekkel ezekről. Aztán jött egy igazi meglepetés: az MCC Gazdaságpolitikai Műhely vezetője, Sebestyén Géza értékelte azt, hogy Kapitány István adócsökkentést jelentett be a minimálbéreseknél. Sebestyén szerint ez az intézkedés valóban segíteni fogja, hogy a legalacsonyabb jövedelműeknek több pénze maradjon, és ez a fogyasztást is növelheti. (Sebestyén Géza munkahelyének, az MCC-nek a jelenlegi finanszírozását megszüntetné Magyar Péter.)
Május 30-ig tart a nagytakarítás az MTVA Óbudai telephelyén
A nagytakarítást ebben az esetben szó szerint kell érteni. A héten az alábbi látható emailt kapták a közmédia dolgozói, így tudták meg, hogy „az idei tavaszi nagytakarítás már elkezdődött és május 30-ig tart”. Méghozzá „több hétvégén keresztül (egyes esetekben hétköznapokon is)”, és így derült ki az is, hogy „a külső takarítás alpintechnikával, folyamatos üteezésben történik”.
A közmédia egy dolgozója a 444-nek azt mondta, a fent is látható email „elég vicces, pláne annak fényében, hogy hivatalos HR vagy belső kommunikációs értesítést a mai napig nem kaptak a kollégák az MTVA-tól a cég további működését illetően”.
De azt múlt héten szerdán legalább megtudhatták „az aktuális belső komos hírlevélből, hogy hová szólnak kedvezményes színházjegyek, hogy elindult az ajánlási program (április másodikán...), és hogy x százalékos kedvezmény van y fogászathoz, stb”.
A HírTv keményen tartja magát, ha propagandáról van szó. A Kommentár nélkül című műsorukban azzal a szalagcímmel fut egy anyag, hogy Magyar Péter: 106 fantasztikus jelöltünk van. Az anyagban csak olyan felszólalások vannak, amikor a tiszások belebakiztak beszédükbe, nem működött a mikrofon, vagy hamisan énekeltek.
A sajtódíjjal kitüntetett Franka Tibor a Demokratában: Hadd durrogtasson büdöseket magának az alkotmányos rend felzabálásától eltelni vágyó szatyorfingok pusztító Tisza-serege
Védjük meg a Sándor-palotát! Elnök úr! Fel ne adja! - címmel írt véleménycikket a Demokratába Franka Tibor. Igazi régi motoros, amikor 2022-ben kitüntette őt Kásler Miklós Táncsics-díjjal, ezt írtam róla: talmudi okkultizmust fedezett fel a szeptember 11-i támadás mögött, a zsidók elgázosítását tagadó véleményeket osztott meg mindenfelé fenntartás nélkül, de ez csak ajánló volt ehhez a cikkhez: Tőrőlmetszett összeesküvéselmélet-terjesztőt tüntetett ki sajtódíjjal Kásler Miklós. Egykori polgármesterként is voltak erős pillanatai, de az elmúlt években visszatért az újságíráshoz.
Fotó:
Kovács Attila/MTI/MTVA
Nem rögtön tér rá arra, hogy tartson ki Sulyok Tamás, előbb a tiszás szülőknek ír:
„Kedves tiszás szülők! Vegyétek és kezeljétek győztes-lazán majd akkor is döntésetek következményeit, amikor valamiért korábban értek haza, és a kisfiatok mellett egy másik fiú fekszik a tiszás képviselők dedikált posztereivel ékített gyerekszobában. Ugye, milyen furcsa és izgi lesz? Tisztára európai! Amire egyenbirka módján vágytatok.”
És marad is ezen a vonalon:
„Szeretetországban szabadon (fajtalankodni) szeretni. Meglehet, anyu annyira beindul tőle, hogy tálca fehér porral átszökik a szomszédba, összebújni Krisztikével, amíg a férje, a Márk Münchenben fagyott csirkerakománnyal hűtőkamionozik.
Oda szolgáljátok önként Brüsszel feslett lábai elé, hadd vegyék csak kézbe sarjatok identitási és anyagi sorsát. Gyermekjogot emlegetve szabadultok a szülői felelősség alól. A szex rejtelmeit borotvált lábú bácsiktól tanulják, a boldogulásuk forintjait (euróit) hrivnya képében lövöldözik el és zabálják fel az ukránok. Ha még lesz is közöttük, aki ezek ellenére saját gyereket vállal, hát oda fekete csecsemővel érkezik a gólya.”
A felvezetés után jön a szinte könyörgő rész:
Mélyen tisztelt Sulyok Tamás köztársasági elnök úr! Az Isten és a gyermekeink szerelmére, fel ne adja!
Meg is indokolja: „csak azért, mert egy tiszteletlen, sőt tahó, aki korát, de nem neveltetését tekintve a fia is lehetne, nemzetünk bibliáját, az alkotmányt köpködve ezt követeli Öntől. Esze ágába se jusson megtenni! Magyar (Ukrán) Barabás felhergelt és átvert közönségére mutogatva akarja hazánk első számú közjogi méltóságát elzavarni”.
Van egyéb érve is:
„Hadd durrogtasson büdöseket magának az alkotmányos rend felzabálásától eltelni vágyó szatyorfingok pusztító Tisza-serege. Hadd ülje meg telhetetlen gyomrukat a nemzeti imádság, az emberi tisztesség, rend és becsület. Csak büfögjék és fingják ki magukat!”
Végül harcba hív:
„Mi pedig védjük meg a Sándor-palotát és annak törvényes (alkotmányos) ház urát. Ha kell, bicskával faragjunk fakardot, húzzunk várvédő páncélzatot és álljuk körbe, oltalmazzuk meg Magyarország rendjének elvetemültek fölé emelkedő bástyáját.”