Propagandamédia a NER után, percről percre

  • Közel két héttel a Fidesz veresége után egyre izgalmasabb az eddig kormány által uralt tévék, rádiók és lapok hangvétele.
  • Percről percre közvetítettük a széteső közmédia és a propagandalapok egy napját.
82 poszt

Még azt se hallgatja el a köztévé, hogy nőtt a munkanélküliség és csökkent a közfoglalkoztatottság

Méghozzá az év első hónapjában a KSH adatai szerint.

Bencsik András szerint a Fideszben valakik valamiért úgy gondolták, hogy a magyar dolgozó nép olyan buta, mint egy pár rendőrcsizma

Bencsik meghirdette a jobboldali sajtó öntudatra ébredését is. Ezzel a hírrel le is zárjuk a propagandasirató közvetítésünket.

A cikk folytatódik

Trombitás Kristóf Keresztély igyekszik cáfolni egy fideszes álhírt

Már Hont András is beszélt arról teljesen alaptalanul, hogy a választásig le voltak tekerve a fideszes tartalmak a Facebookon. Ezt nemcsak maga Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató cáfolta napokkal korábban, hanem most már Trombitás Kristóf propagandista is.

Csütörtökön azt írta:

„nem hiszem, hogy bárkit is »letekert« volna a Face. ha így lett volna, harcostársaim nem értek volna el 80-90 milliós megtekintéseket - figyelem, ez nem egyedi szám, hanem megtekintés.
a választások előtti napokra mindenki felfuthatott, azóta is így van, sokezres követőkkel lettünk mindannyian többen.
óva intek mindenkit afelől, hogy innen szemlélje az eseményeket. a választásokon látottaknak ugyanis nem előidézője, hanem ujjlenyomata volt a Face. sokan, egyébként én is, az előbbit gondoltam.”

Másnap pedig már arról írt, hogy:

„a korábban említett szembenézés érkezik majd - újra elmondom, én nem gyorsan, hanem lassan ítélek, előbbieknek mindig könnyebb és csak magamra vonatkoztatom -, de nagyon fontos, hogy ne ringassuk magunkat többé olyan fantazmagóriákba, mint hogy Magyar Pétert emeli a Face meg hasonlók.
tartozunk magunknak ennyivel. ettől még arrogáns f🅰️sz, de mi nem lehetünk olyanok, mint 16 évig a balos választók.
és tetszik vagy sem, én maradok.”

hír tv

Futó Boglárka Facebook-oldala is elnémult április 12-én

Futó Boglárka, a HírTv műsorvezetőjének hivatalos Facebook-oldala is megnémult a választás óta. Pedig előtte igen aktívan posztolt és tolta a propaganda szekerét. Utolsó posztja április 12. délután 5 óra egy Magyar Pétert lejárató anyag. Azon a napon nagyon aktív volt: kirakott egy szelfit a szavazólappal, amin behúzta a Fideszre, és egy videót, amin a Fidesz úgynevezett kampánydalát énekli a kocsiban a miniszterelnök után szabadon.

Bár a facebookos propagandával már leállt, mindenki nyugodjon meg, Bogi nem tűnt el, a HírTv-n továbbra is harciasan képviseli az álláspontját.

közmédia

Zelenszkij már nem a patás ördög az M1 híradójában

Ukrajnáról beszélve az M1 mai hírműsoraiban többször is bejátszottak egy tudósítást arról, hogy Odessza lakónegyedét támadták orosz drónok, és a felvételen egy idős férfit mentenek ki a lakhatatlanná vált lakásából. Ezután jelentették be, hogy az EU-csúcson megállapodtak a 90 milliárd eurós ukrán hitelről, amit Volodimir Zelenszkij illendően meg is köszönt. Az a Zelenszkij, akinek a vicsorgó fejével hónapokon át ki volt tapétázva az egész ország, most elmondhatta, hogy reméli, a hitel hatására Oroszország belátja, hogy nem érdemes tovább folytatni a harcokat és a tárgyalóasztalhoz ül majd. Meg is köszönte az EU-nak, amely szerinte történelmi tettet hajtott végre a hitel folyósításával.

mandiner

Békés Márton: Sorsomat eggyé teszem a közösségével, és a kezébe helyezem

A schmidtista ideológus arról írt a Mandinerbe, hogy el- és beszámolnivaló akad.

magyar nemzet

Bayer Zsolt feltett egy egyszerű kérdést

Az orbánista-putyinista propagandista a Magyar Nemzetben futó blogján a legutóbbi, kétnapos posztjában feltett egy eldöntendő kérdést:

Nagyon jó kérdés, hogy a Kárpátia köztévén rúzsosseggűzve buzizó énekese vagy a HVG publicistája közül kit lehetne választani.

Van értelme?

Nincs, állapítják meg épp a HírTv Láncreakció című műsorában az oroszok elleni, tervezett 21. szankciós csomagról.

hír tv

A HírTv a sajtószabadságáért aggódik

A déli híradónak aztán van humorérzéke! Az első szalagcíme: Kilépett a fényre a Szivárvány Tv Alapítója.

Korábbi híradók anyagait ismételjük kicsit hosszabban: Magyar Péter sunnyog, nem reagál az Európai Unió bíróságának ítéletére a gyermekvédelmi törvény kapcsán. Alapjogokért Központ elemzője, Németh Balázs, és ifj. Lomnici Zoltán kesereg azon, hogy mindent eltörölnek, ami jó.

A riogatás se marad el: Az Európai Bizottság szerint a változtatni kell a magyar migrációs politikán szalagcímmel fut a következő hír. Közben 2015-ös ostromjelenetek mennek a röszkei határátkelőről.

Bejelentette a HírTv is a Tisza két új miniszterét. Objektívan, röviden. A megérkezett kőolajszállítmányokról is korrekten számol be a híradó, igaz két mondatban.

Aztán kezdődik újra a dili: Robert Fico nem lepődne meg, ha a hitel kifizetése után újra leállna a Barátság. Siklósi Péter, a Magyar Külügyi Intézet elemzi ki, hogy ennek megvan az esélye, és szerinte Magyar Péternek is volt korábban egy erre utaló mondata.

Nem szállunk le a dili vonatról: A Tisza nem kér bocsánatot, amiért hergelt az akkumulátorgyárak ellen.

Jön az atombomba! Arról, hogy a Tisza-frakció nem költözik a Fehér Házba úgy számoltak be: A kérdések elől elköltöztetné a csapatát Magyar Péter. Merthogy alagút köti össze a parlamentet a képviselői irodaházzal, így majd el tudnak menekülni a HírTv kérdései elől. A HírTv-t a nemzetközi sajtótájékoztatóra se engedték be, sérelmezték.

Ezután a következő anyagban még egy független képviselőt is idéznek, Szabó Szabolcsot, aki szerint mondavcsinált okokkal költözik el a Tisza Párt.

Márki-Zay Pétert is idézik, de csak azért mert, kritizálta Ruff Bálintot. A kritika: tapasztalatlan a miniszterségben.

Folytassuk a riogatást: Az MCC elemzője Sebestyén Géza szakérti meg, hogy a Tisza Párt gazdasági terve visszahozhatja a 2010 előtti feketegazdaságot.

És meg is érkeztünk: A Tisza Párt még nem is kormányoz, de már csökken a közfoglalkoztatottak száma!

közmédia

Orbán Viktort bírálják az uniós országok vezetői a köztévén

A déli híradóban már Joó Zsanett vette át a stafétát Meszes Boglárkától, de a ma délelőtti hangnem nem változott: tárgyilagos hangnemben számoltak be a két új miniszteri kinevezésről, és idézték Csizmadia Ervint, aki szerint a Tisza-kormány odafigyel a nők képviseletére, ami éles ellentétben áll azzal, amit a Fidesz-kormányoktól láttunk. Megszólalt Nagy Attila Tibor is elemzőként, aki elmondta, hogy véget ér a csúcsminisztériumi rendszer. Szó volt aztán a filmszakma rendszerváltásáról, ahogy arra lentebb már utaltunk, szót kapott a Friss Hús rövidfilm-fesztivál főszervezője és mások is, akik eddig nem nagyon kaptak lehetőséget.

De az igazán érdekes az volt, amikor a ciprusi EU-csúcsról számolt be a híradó: ezen ugye Orbán Viktor már nem vesz részt, a műsor pedig megszólaltatta a litván elnököt, az ír és a luxemburgi miniszterelnököt, akik mind arról beszéltek, végre újra egységes lehet Európa, miután nem lesz, aki öncélúan akadályozza a közös munkát és nem dug botot a küllők közé.

közmédia

Végre fideszes megszólaló a Déli Krónikában

A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, Győri Enikő fideszes politikus arról számolt be, hogy 12 pontos kiáltványt tettek közzé a nemzeti minimum kialakítása érdekében.