Aleksandar Vucic szerint nem haladnak jól a tárgyalások a MOL-lal

külföld

Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem haladnak jól a tárgyalások a magyar MOL-lal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) tulajdonosváltásáról, számolt be a Szabad Magyar Szó.

Azt is mondta, nem túlságosan optimista azzal kapcsolatban, hogy sikerül megállapodásra jutni a vállalatban lévő orosz részesedés eladásáról május 22-ig, ameddig az amerikai engedély érvényes a tárgyalásokra.

„Ez a dolog a MOL-lal nem megy jól, nem alakul fényesen. Mindig megadjuk a lehetőséget arra, hogy a dolgokat megfelelően intézzük, de nem vagyok túlságosan optimista. Mi lesz két nap múlva, május 22-ig? Remélem, hogy az amerikai OFAC (Külföldi Vagyonokat Ellenőrző Hivatal) megérti Szerbia helyzetét” – mondta Vučić az újságíróknak a „Világ Szerbiában” program 15. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.

Május elején Szerbia bányászati és energetikai minisztere, Dubravka Đedović arról beszélt, hogy elégedetlenek azzal az ajánlattal, amit a MOL a pancsovai finomítóra adott. A szerb vezetés január közepén jelentette be, hogy MOL veheti meg közel egymilliárd euróért a szerb olajtársaságban, a NIS-ben (Naftna Industrija Srbije) meglévő 56,15 százalékos orosz tulajdont. Aztán az egyik legismertebb szerb gazdasági elemző április végén arról írt, hogy a magyarországi kormányváltás miatt megváltozott a szerb olajvállalat eladása körüli helyzet.

Fotó: ANDREJ ISAKOVIC/AFP

Az adásvételről korábban kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt a magyar olajcég az orosz eladókkal, a 11,3 százalékos tulajdonos Gazprommal és annak leányvállalatával, a 44,85 százalékos NIS-részesedéssel rendelkező Gazpromnyefttyel. A tervek szerint a szerb cégbe beszállhat az Emirátusok globálisan is jelentős energiavállalata, az ADNOC, de a szerb állam is növeli 5 százalékkal az eddigi 29,9 százalékos részesedését. Az év elején az adásvételi szerződés aláírását még március végére tervezték.

Kapcsolódó cikkek

Március végéig zárnák le a MOL szerbiai nagybevásárlását, végül 51 százaléka lehet a magyar olajcégnek a NIS-ben

A teljes, 56 százalékos orosz részvénycsomagot megveszi a magyar olajvállalat, de 5 százalékot átad a szerb államnak. Az Emirátusok globálisan is jelentős energiavállalatát, az ADNOC-ot joint venture-konstrukcióban, közös vállalattal vinnék be a NIS-be.

Haász János
gazdaság

Egy szerb elemző szerint a Mol tervezett szerbiai vásárlását veszélyeztetheti a magyar kormányváltás

Egy év eleji megállapodás szerint az oroszoktól a Mol venné meg a NIS olajvállalatot. Kérdés, hogy az Orbán-kormány bukása után Moszkva a magyar cégnek akarja-e eladni. A Mol szerint az egyeztetések jelenleg is zajlanak.

Haász János
gazdaság

Szerbia elégedetlen az ajánlattal, amit a MOL a pancsovai finomítóra adott

Azt mondták, készek a kompromisszumra, de nem minden áron.

Czinkóczi Sándor
energia

A szerbek bejelentették, hogy a Mol veszi meg a NIS-t az oroszoktól

A tulajdon egy része az Egyesült Arab Emírségekbe kerül, és Szerbia is növelte a részesedését.

Kolozsi Ádám, Herczeg Márk, Haász János
energia

Közel 1 milliárd eurót fizet a Mol a szerb NIS olajvállalat többségi tulajdonrészéért

A szerb elnök szerint az ország érdekét sértené, ha elmondaná, miért nem a szerb állam vette meg az oroszoktól a tulajdonrészüket.

Bódog Bálint
gazdaság