Május 30-án újraindul a másfél éve lezárt Ajka-Veszprém közötti szakaszon a vonatközlekedés

közlekedés

„Május 30-án újraindul a vasúti közlekedés Ajka és Veszprém között, így a Székesfehérvár–Szombathely transzeurópai fővonal végre újra teljes hosszában járható lesz. Ez azt is jelenti, hogy Zalaegerszeg mostantól közvetlenül, átszállás nélkül elérhető vonattal Budapestről” - írja Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon.

Hozzátette, hogy a vasútvonalat üzemeltető GYSEV döntése értelmében a forgalom újraindításakor elsőként a tehervonatok indulnak meg, ezáltal az első napon, 29-én tesztelik a felújított szakasz berendezéseinek biztonságos és hibamentes működését. Ezt követően az eredeti menetrend szerint fognak közlekedni a vonatok, melyekkel óránként lehet utazni Veszprém és Ajka között.

A felújításra váró szakasz 2025 októberében

A szakaszt 2024 decemberében zárta le a MÁV, miután a 2018-ban felújított pályát egy 150 méteres szakaszon alámosta a víz. Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató akkor azt ígérte, hogy 2025 nyarára befejezik a felújítást. A vasútvonal azonban még mindig le van zárva, az utasoknak pedig pótlóbuszozniuk kell Veszprém és Ajka között. A helyzet azért különösen kellemetlen, mert a vonalon nemcsak a zalaegerszegi és szombathelyi InterCityk közlekednek, hanem a ljubljanai nemzetközi járatok is.

Hegyi Zsolt idén februárban bejelentette, hogy lezárult a szerződéskötést akadályozó jogvita, így a MÁV és a GySEV szerződést kötött a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel az Ajka és Veszprém közötti, lezárt vasúti szakasz felújítására. Hegyi akkor azt írta, a vállalkozónak a szerződéskötéstől számított 114 napja van a forgalomba helyezésre, vagyis június ígérték a munka befejezését.

Vitézy Dávid szerint ez azt jelenti, hogy „maga az építkezés alig néhány hónapot vett igénybe, a teljes folyamat a minisztérium hozzáállása, az elmaradt döntések és a felkészületlenség miatt mégis több mint másfél évig tartott”.

Kapcsolódó cikkek