„Az ünnep emelkedettsége sem feledteti el velünk, hogy a ’19-es hagyomány is velünk él még, bár szerencsére inkább csak pislákol. Ha néha hangoskodik is, de gazdaállat híján meg vannak számlálva a napjai. Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben. S ez jól van így.” (Orbán Viktor, 2016. március 15.)
16 éve ezelőtt a helyzet hasonló volt a mostanihoz: a választók brutális többséggel leváltottak egy rezsimet, amiből nagyon elegük volt, az új kormány pedig kőkeményen kihasználta a kétharmados erejét. A Fidesz-KDNP akkor új alkotmányt írt, átalakította a közigazgatást, és Orbán Viktorhoz lojális emberekkel töltötte fel a közintézményeket.
Az akkori ellenzék rendszeresen tiltakozott és tüntetett belföldön, emellett nemzetközi fórumokon is segítséget kértek a jogállamiságot szerintük sértő kormánypárti döntések miatt: felszólaltak az Európai Parlamentben, és többek között a Velencei Bizottsághoz, az Európai Bizottsághoz és az Európai Unió Bíróságához fordultak, hogy védjék meg őket vagy az állampolgárokat a túlhatalomtól.
Orbán már 2012-ben azt mondta, „csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket”, mégis gyakran panaszkodott arról, hogy még a kétharmaddal együtt is hihetetlenül erős ellenszélben kell egyenesben tartania a magyar gyorsnaszádot: nem elég, hogy „külföldi üzlettársaik szoknyája mellől” átkozódtak a baloldaliak – például Konrád György becsomagolt bőröndökkel üzent New Yorknak fasizmust kiáltva –, még a szocialisták sem elégszer álltak ki az EP-ben Magyarország érdekei mellett. A NER-ben Orbán a kormányt ért vádakat következetesen az egész ország ellen való felbujtásként állította be.
„Azt kérik, hogy a brüsszeliek támadják meg a magyar kormányt” – írta Orbán még áprilisban azt állítva, hogy a Tisza Párt a védett üzemanyagárak eltörléséért lobbizott.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Tárgyal a Parlament a köztéri politikai propaganda megszüntéteséről. A Fidesz nem bán semmit, mi viszont összegyűjtöttük, miben éltünk az elmúlt évtizedben.
Meneküljön, ki merre lát: itt a definitív lista a félelmetes, vérszomjas, minden magyar ember életére és személyes szuverenitására alapvető veszélyt jelentő nyugati főellenségeinkről!
Tizenhat évvel ezelőtt a helyzet hasonló volt a mostanihoz: a választók brutális többséggel leváltanak egy rezsimet, amelyből nagyon elegük volt, az új kormány pedig kőkeményen kihasználja a kétharmados erejét, a bírálatokra meg azt mondja, ő csak a népakaratot teljesíti. Érdemes felidézni az akkori választások utáni nyarat, amikor a Fidesz hogyan kezdett módszeresen visszaélni a hatalommal.
A volt miniszterelnök az őrjöngő és ugató amerikai streamer, IShowSpeed videójában bukkant fel, a felvétel alapján nem örült a spanyolok győzelmének.
Az amerikai elnök nem szereti a veszteseket.
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz elnöke.
Rottyon van a gatya: állítólag nem volt internet a pártszékházban, ezért egy kocsibejárón nyomakodva lehetett 20 percig egy 6 sávos út és egy zajos építkezés között a tűző napon kérdezni a Fidesz elnökét arról, hogyhogy olyasvalaki lett a párt frakcióvezetője, aki még 2009-ben is az SZDSZ jelöltje volt.
A Fidesz parlamenti képviselője szerint a jogállamiság védelme miatt lobbiznak az amerikaiaknál, és ez más, mint amikor a Fidesz által támadott ellenzéki pártok lobbiztak külföldön.