Lehet zivatar, jön a viharos erejű szél, éjszaka akár még fagyhat is.
Égő fáklya helyett örömtánc.
Magyar menekültútlevéllel repült Amerikába a sikkasztással és bűnszervezettel vádolt volt lengyel miniszter, Trump segíthetett neki. Romanowski még mindig Budapesten van.
Rövid, de izgalmas eszmefuttatást közölt a „rendszerváltozás” lényegéről.
Reakció érkezett a zenekartól arra, hogy a Mi hazánk képviselői felálltak és kivonultak az Országgyűlés alakuló üléséről, amikor megérkezett a többnyire cigány származású fiúkból álló sükösdi Sugo Tamburazenekar.
Két óra kacagás, torokszorító zárlat – ifj. Vidnyánszky Attila szertelenül erős előadást készített a beregszászi színház négy éve Magyarországon rekedt társulatával.
A Demokrata főszerkesztője szerint a fideszes médiastruktúra máig nem hajlandó szembenézni a saját bűneivel és hibáival.
A kormány népszerűségének csökkenésére is felkészült.
Kísérteties véletlen: pont aznap jött Magyarországra a világhírű mozambiki író, amikor az általa ihletett könyvem megjelent.
Az pedig nagyon zavarja Földi Andrást, hogy Navracsics Tibort kari kollégaként kell majd látnia az egyetemen.
Először a spanyol állampolgárokat viszik a szárazföldre.
Bukott politikusok, leköszönt államtitkárok és feltörekvő fideszesek is voltak bőven a miniszterelnöki, kormány- és miniszteri biztosok között. Évente több milliárd ment el a fizetésükre.
Az oldal még mindig Orbán Viktort tünteti fel miniszterelnökként.
Felsőszentmártonban viszont lesz verseny.
Megdöbbentő képsorokat láthattak a valid információktól eddig elzárt nézők a közmédia felületén vasárnap reggel.