2026.

Sapka-sál: erős széllel és lehűléssel indul a jövő hét

Lehet zivatar, jön a viharos erejű szél, éjszaka akár még fagyhat is.

Kolozsi Ádám
belföld

Az Országház előtt táncolt örömében az az idős hölgy is, aki négy évvel ezelőtt azt mondta, „égő fáklya lesz az Országháznál”, ha megint a Fidesz győz

Égő fáklya helyett örömtánc.

Mészáros Juli
ÉLET

Ziobro még aznap elmenekült Magyarországról, hogy Magyar Pétert miniszterelnökké választották

Magyar menekültútlevéllel repült Amerikába a sikkasztással és bűnszervezettel vádolt volt lengyel miniszter, Trump segíthetett neki. Romanowski még mindig Budapesten van.

Kolozsi Ádám
külföld

A fideszes Németh Zsolt szerint „a mai nappal nem elkezdődik a rendszerváltozás, hanem befejeződik”

Rövid, de izgalmas eszmefuttatást közölt a „rendszerváltozás” lényegéről.

Mészáros Juli
POLITIKA

100 Tagú Cigányzenekar: Gyermekeknek hátat fordítani a származásuk miatt nem politikai állásfoglalás, hanem elfogadhatatlan kirekesztés

Reakció érkezett a zenekartól arra, hogy a Mi hazánk képviselői felálltak és kivonultak az Országgyűlés alakuló üléséről, amikor megérkezett a többnyire cigány származású fiúkból álló sükösdi Sugo Tamburazenekar.

Mészáros Juli
belföld

Keresett a rém – még soha senki nem mutatta meg ennyire hitelesen, viccesen, egyben drámaian Kárpátalját, ahogy a Revizorban látható

Két óra kacagás, torokszorító zárlat – ifj. Vidnyánszky Attila szertelenül erős előadást készített a beregszászi színház négy éve Magyarországon rekedt társulatával.

Gazda Albert
színház

Bencsik András Menczer Tamásnak: Ott kezdődik a gyógyulás folyamata, hogy te is szembenézel a saját szemétségeiddel, disznóságoddal, brutalitásoddal

A Demokrata főszerkesztője szerint a fideszes médiastruktúra máig nem hajlandó szembenézni a saját bűneivel és hibáival.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Magyar Péter szerint nagyon gyorsan el tud tűnni az országban jelenleg uralkodó, mézeshetekhez hasonló érzés

A kormány népszerűségének csökkenésére is felkészült.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Történetekből áll össze az életünk, mondta egyik oroszlán a másiknak

Kísérteties véletlen: pont aznap jött Magyarországra a világhírű mozambiki író, amikor az általa ihletett könyvem megjelent.

Urfi Péter
könyv

Az ország egyik legnevesebb római jogásza Polt Péter és Varga Zs. András lemondását is kéri, amiért „a megbukott rezsim fenntartásához és továbbéléséhez asszisztáltak”

Az pedig nagyon zavarja Földi Andrást, hogy Navracsics Tibort kari kollégaként kell majd látnia az egyetemen.

Molnár Kristóf
jog

Elkezdték evakuálni a hantavírussal fertőzött óceánjárót

Először a spanyol állampolgárokat viszik a szárazföldre.

Molnár Kristóf
külföld

Sok fideszes politikus inthet búcsút a milliós keresetkiegészítésének

Bukott politikusok, leköszönt államtitkárok és feltörekvő fideszesek is voltak bőven a miniszterelnöki, kormány- és miniszteri biztosok között. Évente több milliárd ment el a fizetésükre.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Eklektikus kormányváltás: Magyar Péter és az orbáni propaganda egyszerre virít a kormany.hu-n címlapján

Az oldal még mindig Orbán Viktort tünteti fel miniszterelnökként.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Két településen tartanak időközi választást, Esztergomban csak fideszes jelölt indul

Felsőszentmártonban viszont lesz verseny.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Még az M1 híradója is beszámolt Hegedűs táncáról és Magyar Péter DJ-zéséről

Megdöbbentő képsorokat láthattak a valid információktól eddig elzárt nézők a közmédia felületén vasárnap reggel.

Mészáros Juli
Média