Tiszteletbeli elnökké választotta a birkózók szövetsége.
Azt írta, új korszak kezdődik.
Gajdos miniszterrel tárgyaltak, majd a delegációjuk egyik bölcs tagja Gajdost cinkelő posztot tett közzé.
Páros lábbal szállt bele L. Simon Lászlóba és Ókovács Szilveszterbe.
Június közepe óta nincs új cikk.
Hermányi Zsolt főorvos 2007 óta dolgozik a kórházban.
A természetvédelmi hatóságok nincsenek elragadtatva.
Fabrizio Romano ötéves szerződésről tud.
Pont választások előtt sikerült bérleti szerződést kötni egy Tiborcz Istvánhoz köthető csoporttal.
Március 26-án írták alá úgy megszerkesztve, hogy hamarabb ne lehessen felbontani.
Másodfokú viharjelzés volt érvényben, amikor a vízen volt.
Órák óta 19 centin áll, a korábbi rekord csütörtök óta 25 centi volt.
A fideszes influenszer házkutatás, lefoglalás és motozás elleni panaszát viszont elutasították.
Az élet kaland, várják a gyors kezű önkénteseket.
Nehezen lenne érthető, ha a szívhangrendelet kapcsán megvalósuló szakmai egyeztetésből éppen a legfőbb érintettek, a nők és képviselőik maradnának ki - írta az egészségügyi miniszternek címzett nyílt levelében 18 szervezet.