A PSD az AUR-ral együtt nyújtott be bizalmatlansági indítványt a Bolojan-kormány ellen. A román posztkommunista utódpárt nagyon érzékeny gazdasági és politikai helyzetben kezdett politikai hazárdjátékba.
60 milliárdba került, 25 milliárd kéne a befejezéséhez, növények között lehet majd relaxálni a torzóban, ha nem leszel túl ideges az elköltött pénz gondolatától.
Egy olyan ügyben gyanúsították meg, aminek főszereplői üzleti kapcsolatban álltak Orbán Áronnal.
Somlai Bálint cége a Matolcsy-korszakban milliárdokat keresett jegybanki megbízásokon.
Cserháti Péter jelenleg a SOTE Rehabilitációs Klinikájának főigazgatójaként dolgozik.
Bevételeinek 60-70 százaléka lóg a levegőben, miután a Richter és a Mol elhalasztotta az osztalékfizetést Magyar Péterék kérésére.
Újabb szokatlan helyszínen, ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Parkban, az éjszaka közepén forgatott klipet a Törzs zenekar Barabás Lőrinc trombitaművész közreműködésével. Premier a 444-en.
A vitatott projektek még az Orbán-kormánytól kaptak nemzetgazdaságilag kiemelt státuszt.
A támadás a főváros egyik északi, zsidók által sűrűn lakott negyedében történt.
Szerinte Irán jól tenné, ha aláírna egy megállapodást, ami kizárja, hogy az országnak nukleáris fegyvere legyen.
Új helyzetben talált minket ez a kampány, a TikTok egyre inkább a választók politikai tájékozódásának egyik központi csatornájává vált.
A bukott miniszterelnök levélben magyarázza a Fidesz tagjainak, hogy most nem nemzeti kormányzás jön.
A helyi hírportál cikkének megjelenése után a tankerület, az érsekség és a rendőrség is vizsgálta, mik történtek hittanórán.
Az őrizetbe vett férfi az engedély nélkül is tartható légpisztolyával vadászott a madarakra.
A Sziget szervezői szerint az a cél, hogy a fesztivál újra erős érzelmi kapcsolatot építsen a közönséggel, miközben Budapesthez köthető, különleges élményt és életérzést kínál a hazai és nemzetközi látogatóknak.