Orbán: Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék az új felállás

parlament

A Telex megszerezte Orbán Viktor levelét, amiben a bukott miniszterelnök a Fidesz tagjainak azt írja:

„A választással a 16 évig tartó, nemzeti kormányzás korszaka lezárult. Egy új időszak, a liberális kormányzás időszaka kezdődik hazánk életében. Közösségünk feladata, hogy az elmúlt 16 év nagy nemzeti vívmányait megvédje, és a nemzeti kormányzás eszményét továbbra is életben tartsa. Liberális kormányzás és nemzeti ellenzék. Ez az új felállás. Ebben a térben kell végeznünk a munkánkat.”

Orbán megköszönte a kampányban végzett munkát, és kijelölte a politikai irányokat. Azt írta, a parlamenti frakciót is a „liberális ellenzék és nemzeti ellenzék” szellemében szervezték át. A párt keddi választmányi üléséről azt írta: „A pártelnöki mandátumomat az Országos Választmánynak visszaadtam. A kongresszusig elnöki teendőimet ellátom, a jövőről pedig a kongresszus dönt majd.”

Orbán Viktor üvöltözik uralkodása utolsó napján a budai Várban 2026. április 11-én.
Fotó: Kisbenedek Attila/AFP

Orbán Viktor 36 év után nem ül be a Parlamentbe. A Fidesz választmánya kedden röviden értékelte a bukást, előtte Orbán megtartotta a Fidesz történelmi veresége után az első sajtótájékoztatóját, majd felajánlotta a lemondását, de nem fogadták el.

Kubatov Gábor pártigazgató szerint hosszú történet lesz a vereség kiértékelése, Pócs János szerint a kullancsoktól és a luxizóktól meg fognak szabadulni, míg Bánki Erik a megújulást inkább a párton belüli fiatalításban látja. Szatmáry Kristóf olyan szervezetet szeretne építeni, ahol a belső kontraszelekciós mechanizmusokat újra megerősítik. Egyébként még a Fidesznél is népszerűtlenebb politikusok is helyet kaptak az összement frakcióban.

A Fidesz önmagára mint nemzeti oldalra már régóta hivatkozik, és úgy tűnik, a megsemmisítő vereség után sem engedik el ezt az önmeghatározást. Orbánnál kedden rákérdeztek, miért használják továbbra is a nemzeti oldal kifejezést – amit például Takács Péter államtitkár kommunikációs hibának nevezett –, nem tartják-e így kirekesztőnek, és ez nem járult-e hozzá a vereséghez. Orbán azt mondta, „nem, a nemzeti oldal kifejezés indokolt, itt vannak a hazafiak, nem vitatjuk el másoktól azt, hogy másképpen definiálják magukat”.

Kapcsolódó cikkek

Takács Péter hergelésről, nyolcmilliárdról és arról is beszélt, felkészítette gyerekeit arra, hogy „apáért éjszaka lehet, hogy jönnek a rendőrök”

A leköszönő egészségügyi államtitkár szerint a Fidesz vereségének okai között az is ott van, hogy „iszonyatos médiafölényben volt a Tisza”.

Mészáros Juli
POLITIKA
Videó

Fideszesek a bukásról: Ez közös felelősség, a szavazók nem a mi valóságértelmezésünket választották

Kubatov pártigazgató szerint hosszú történet lesz a vereség kiértékelése, Pócs János szerint a kullancsoktól és a luxizóktól meg fognak szabadulni, míg Bánki Erik a megújulást inkább a párton belüli fiatalításban látja.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Bekövetkezett az elképzelhetetlen – Orbán Viktor nem ül be a Parlamentbe

Mára kiderült: a bukott miniszterelnök óriási öngólt lőtt utolsó parlamenti felszólalásában. Az elsőben pedig Szelényi Zsuzsanna egy ásítást nyomott el mellette.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA
Videó

Orbán: Nem kirekesztő, szeretetkampányt vittünk

Orbán Viktor megtartotta a Fidesz történelmi veresége után az első sajtótájékoztatóját, ahol többek között elmondta, hogy még nem gondolkozott azon, hogy miből fog élni májustól, de továbbra is munkaképes, jó fizikai állapotban van.

Jelinek Anna, Kovács Bendegúz
video

Gulyás Gergely bejelentette a Fidesz hét frakcióvezető-helyettesét, akik „hangot adnak a nemzeti oldalt támogatók véleményének”

Spoiler: egyikőjük Németh Balázs.

Mészáros Juli
POLITIKA

Még a Fidesznél is népszerűtlenebb politikusok is helyet kaptak az összement frakcióban

Öt fideszes, akiket a választók leszavaztak, rosszabbul szerepeltek a megtépázott népszerűségű pártjuknál is, de sokakat félresöpörve mégis beültetik őket a Parlamentbe.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán Viktor felajánlotta a lemondását a történelmi bukás után megtartott bő egy órás választmányi ülésen

De nem fogadták el.

Windisch Judit
POLITIKA

Most értékeli a bukást a Fidesz választmánya

Orbán szerint nem az a kérdés, hogy ő ambicionálja-e az elnöki pozíciót, hanem hogy mire van szüksége a közösségnek. Szijjártót a legnagyobb hazafinak tartja, azon még nem gondolkodott, hogy miből él májustól.

Windisch Judit, Herczeg Márk, Bankó Gábor
POLITIKA

A fideszes Szatmáry Kristóf olyan szervezetet szeretne építeni, ahol a belső kontraszelekciós mechanizmusokat újra megerősítik

Ez lehetne a bukott Orbán-párt megújulásának záloga. Noha nem tűnt úgy, hogy pocsékul működtek volna ezek a mechanizmusok.

Gazda Albert
POLITIKA