A hivatal szerint nem ellenőrzést végezték, hanem tanácsadói tevékenységet folytattak a Diákhitel Központnál 2021-ben. Az állami MFB azt közölte: a KEHI átfogó vizsgálata után nem hosszabbították meg 2022-ben Magyar Péter vezérigazgatói megbízatását.
A gazdaság 3500 milliárddal gyengébb teljesít, a költségvetésből 1800 milliárddal több folyik ki. Egyetlen táblázatban minden, ami megmutatja, hogyan tévesztett el a gazdaságpolitika ismét minden lehetséges mutatót.
Úgy indult az év, hogy idén 2514 milliárddal költ többet az állam, mint amennyi bevétele lesz. Most ott tartunk, hogy 4790 milliárdos deficit lehet reális. A GDP-arányos éves hiány már félévkor jóval magasabb, mint amit egész évre terveztek.
Ócsán a polgármester automatikusan tagja egy református alapítvány kuratóriumának. A várost 2010 óta vezető Bukodi Károlyt a lelkész kurta-furcsa levélben kérte lemondásra.
Ha igaza lesz a kedden publikált MNB-előrejelzésnek, lehet, hogy csak 1 százalékkal nő idén a magyar gazdaság. Nagy Márton ennek több mint dupláját várja.