Egy ikerház egyik fele gyulladt ki szerda hajnalban a borsodi településen.
Néhány napja volt az egykori sportújságíró 89. születésnapja.
A pályán Szenegál nyert 1-0-ra, most papíron Marokkó 3-0-ra. Az egész egy büntetővel kezdődött.
Wieber Orsolya korábban a Fidesz-frakciónak adott tanácsokat, a résztulajdonában álló cég bő két év alatt több mint tízmillió forintot kapott ezért.
A Londonban tárgyaló ukrán elnök kérte Donald Trumpot és Keir Starmert, hogy újra üljenek le egymással, miután a közel-keleti háború miatt elhidegültek a kapcsolataik.
Egy éjszaka a Közel-keleten.
A Tisza alelnöke arról is beszélt, hogy a kormányváltás után az üzleti szférából keresnek majd vezetőket az állami cégek élére.
Savo Minic, akit először még Milorad Dodik javasolt kormányfőnek, azért döntött így, mert felmerült, hogy bíróságon megtámadhatják a megbízatását.
A rendelkezésre álló készlet január végén 96 napra volt elegendő, február végén már csak 87 napra.
Bár néhány helyen még nem végleges az indulók száma, úgy tűnik, annyi jelölt lesz, mint négy éve. Átlagosan Borsodban indulnak a legtöbben, Vasban a legkevesebben. A fővárosban 5–9 egyéni jelölt lesz.
Az etióp miniszterelnök pedig arra kért mindenkit, hogy csak létfontosságú célokra használják a meglévő üzemanyagkészletet.
Az állapotát elnézve ezen nincs mit csodálkozni.
Lehet izgulni: hétfő reggel még tartott a szavazatok összesítése.
A Brent olaj hordónkénti ára már 105 dollár közelében van, miközben a múlt hét közepén még 90 dollár alatt volt.
A két radikális párt áttörése meglepő az alacsony részvételt hozó választáson.