Az ügyben nemrég büntetőeljárás indult. A fideszes polgármester régóta ismeri a férfit, és arról is beszélt, hogy rendszeresen egyeztetnek a város ügyeiről Ágh Péter képviselővel. A fürdővezetés állítólag nem tud az eljárásról.
A teljes rakományt kiöntötték a földre, majd azt egy kotrógép segítségével átkutatva találták meg a 998 droggal teli tasakot.
Dan Jørgensen szerint a közelgő energetikai válságra felkészülve jó lenne többet home office-ban dolgozni, telekocsizni, szóval spórolni az energiahordozókkal. Szijjártó szerint a válasz inkább: Oroszország.
„Az ország vezetése jelenleg más feladatokra összpontosít” – mondta az állami tévében a Burkina Fasót a 2022-es hatalomátvétel óta irányító katonai junta vezetője.
A 80 éves Mircea Lucescu egészségügyi okok miatt távozott. Szintén lemondott a vb-ről lemaradt olaszok szövetségi kapitánya, Gennaro Gattuso.
Azokban a szavazókörökben, ahol a külképviseleteken és a belföldi átjelentkezők által leadott szavazatokat számlálták, négy éve átlagosan 16 százalékkal rosszabb eredményt értek el a Fidesz-KDNP jelöltjei a választókerületi eredményüknél, és csak 5 helyen tudtak nyerni. Idén másfélszer több átjelentkezős szavazó lesz, mint 2022-ben.
Ez majdnem másfélszerese a négy évvel ezelőttinek. A legtöbben, csaknem tízezren, Londonban szavaznának.
A kihelyezőket tetten érték a tiszások, és rendőrt hívtak rájuk. Gyanús gyorskötöző-együttállások bukkannak fel az ügyben!
Most először beszélnek a kormány közelében arról, hogy a Fidesz elbukja Debrecent. A Nézőpont szerint egyetlen fővárosi fideszes mandátum sem lesz, kiesik a parlamentből Hoppál Péter és bukik Hankó Balázs miniszter is. A kormánypárti intézet módszertana viszont eltér a megszokottól.
De Schmidt Mária sem lehet boldog a mai tőzsdei hírektől. Két NER-es vállalat viszont pluszba fordult a nagy esések után.
A Mészáros és Mészáros Zrt.-ből létrejön egy új leányvállalat, valamint átalakul az egyik Mészáros-féle magántőkealap is.
Figyelmes és szakértő olvasók belemerültek a százmilliárdos székházfelújítás több mint ötszáz oldalas tételezőjébe, és arcpirító vagy éppen megmosolyogtató tételeket találtak. Ki mennyit fizetne azért, hogy egy kést vagy egy lábost elhelyezzenek a szekrényben? Az MNB a vételár 54 százalékát.
A fegyverpénz szépen megdobta az átlagot, de közben az emberek fele 420 ezret sem keresett.
Ha az egy mandátumért induló jelöltek számát vesszük, akkor találunk egy választást, amikor még kisebb volt a verseny.
A rendőrségnek egy hónapja van eldönteni, hogy indokolt-e a nyomozás, ami hamarosan lejár. Az MNB már megkezdte az eljárást az ügyben.