„Debóra nem vitt magával telefont és váltóruhát sem. Ebből arra következtetünk, hogy nem akart több napra elmenni otthonról” – mondta a lány anyja.
Bár a tüntetők több üzletet is megrongáltak, a rendőrség szerint a felvonulás túlnyomórészt békésen zajlott.
Az érme törvényes fizetőeszköz lenne, és 2026-ban kerülne forgalomba.
Hétfőn és kedden hajnalban egyes helyeken még előfordulhatnak fagypont körüli értékek, de csütörtökre már ismét visszatér a napsütés és 22 fok is lehet.
Magyar Péter arra használja a zebrákat, hogy a rendszerellenes dühöt öntse formába. Orbán Viktor viszont éppen azért zebrázik nagy erőkkel, hogy tompítsa az elégedetlenséget. Magyar a családi pletykákkal elérte, hogy Hatvanpuszta és környéke sokkal több embert érdekeljen, mint korábban – a Fidesz válasza a túlkiabálás.
„Nem hiszem, hogy bármelyik gazdaság képes lenne kezelni ezeket a számokat” – mondta Petros Kokkalis görög klímaszakértő, akit az Európát sújtó extrém időjárás okozta gazdasági veszteségekről kérdeztünk.
Kaprizov 2020-ban mutatkozott be az észak-amerikai profi jégkorongligában, ahol már első évében elnyerte az év újoncának járó díjat.
Izrael nem reagált a flottilla azon vádjaira, hogy a múlt heti támadások mögött ők állnának, de korábban elmondták, hogy mindent be fognak vetni, hogy a hajók ne jussanak el Gázába.
Az állítólagos Camino zarándokok 3,6 tonna kokaint szállítottak a nem sárga tengeralattjárójukon.
A technika azonban még jelentős finomításra szorul, mielőtt egy meddőségi klinika alkalmazni tudná.
A továbbiakban ügyvezető elnökként folytatja munkáját, mint elmondta, ez nem ceremoniális szerep lesz, ahogyan azt egyes befektetők gondolhatnák.
Április végén a Kreml Odesszára vonatkozó igényeit az orosz elnök egyik tanácsadója is megfogalmazta már. Szerinte a város történelmének két évszázadán át „eredendően orosz” volt, napjainkban pedig lakosságának többsége nem akar kapcsolatot Ukrajna vezetésével.
Amikor arról kérdezték, van-e még mozgástér a béketerv tárgyalásában, Trump azt válaszolta, hogy „nem sok.”
Rob Bauer admirális eközben a Varsói Biztonsági Fórumon arra figyelmeztetett, hogy Európa háborúban áll és bár sokan beszélnek a frontvonalbeli államokról, a modern hadviselésben sok olyan tényező van, ahol valójában már nincs hagyományos front.
A mentőcsapatok jelenleg is versenyt futnak az idővel, hogy diákokat és dolgozókat húzzanak ki a romok alól, miközben a betondarabok alól sírást és kiáltásokat lehet hallani.