A Dughmush család, Gáza egyik legbefolyásosabb klánja, régóta feszült kapcsolatban áll a Hamásszal, és fegyveresei már több alkalommal összecsaptak a szervezettel a múltban.
„Rengeteg gyermekről beszélhetünk. Hiába mondják azt, hogy nincsen kiskorú, de, volt, mert akkor még kiskorú volt vagy éppen fiatalkorú volt, voltak, voltunk, és mellettünk nem állt senki.”
9:50-kor indult Budaörsről, majd a település közelében eltűnt a radarról. 14:35-kor aztán újra feltűnt, és visszarepült Budaörsre.
Ian Watkins belehalt a sérüléseibe. 2013-ban 29 évre ítélték gyerekek ellen elkövetett súlyos szexuális bűncselekmények miatt.
Donald Trump nem hajlandó tárgyalni a demokratákkal, inkább ezreket rúg ki a minisztériumokból és állami hatóságoktól.
Cikkünk után tájékoztatást adott a részletekről a dél-koreai üzem.
Az elkövető szökésben van.
Egyelőre nincs pontos információ arról, hogy valójában mi történt a még épülő gyárban.
Még bizarrabb történet kerekedett az eddig is elég bizarr német esetből.
Május óta tudja a nyilvánosság, hogy az egykori elnök daganatos.
Az esetről szóló cikket szerző Panyi Szabolcs tisztázta, hogy hogyan készült az anyag. Spoiler: külföldi titkosszolgálatok nélkül.
Ki is vizsgálták az esetet, mást szerencsére nem találtak.
Két éve folynak a harcok Szudánban. Most Darfur utolsó nagyvárosát is elfoglalná az RSF nevű milícia.
Volt, amelyik rossz sávban ment, volt, amelyik nem állt meg a pirosnál.
Senki nem sérült meg.