Orlando repterén várhatta, amíg a nagymamája elautózik érte.
A támadásról és a hajó robbanásáról több videó is megjelent közösségi oldalakon.
A Párizs melletti Meaux-ban történt az eset karácsony este.
Olyan „civil szervezetekről” van szó, amelyek érdekes módon leginkább az önkormányzati választások kampányidőszakaiban tevékenykednek.
A 80-as években még egy olasz miniszterelnök elleni merényletet is a nyakába akartak varrni. Ezt megúszta, de így is volt része börtönben.
Több esetben is „exklávék” alakultak ki az újrarajzolt térképeken.
Naváf sejk mindössze három évvel ezelőtt került az ország élére. 86 éves volt.
Azután növekedett meg a kamionforgalom, hogy a lengyel és szlovák blokád miatt az Ukrajnába tartó fuvarosok inkább a Magyarországon keresztülhaladó útvonalakat választják.
Nem biztos, hogy Orbán Balázs kifejtette az igazság minden részletét. A Portfolio összeszámolta ugyanis, hogy még úgy is közel dupla annyi forrás érkezett az Uniótól hazánkba, hogy a felzárkóztatási és a helyreállítási forrásokhoz egyáltalán nem férünk hozzá.
A német szurkolók egész hétvégére tiltakozó akciókat hirdettek a német labdarúgó-szövetséggel szemben.
“Én azt javaslom, hogy az ilyen komoly helyeken, mint a Mandiner podcastja, az ilyen komolytalan bulvárlapokat, mint a Politico, ne is említsük” – viccelődött a külügyminiszter.
Jan Marsalek a Wirecard második embere volt. A német óriáscég bukása eleve filmbe illő történet, de most egy újabb csavarral még hihetetlenebb fordulatot vett.
Időközben megnevezték mind a három áldozatot.
26 ember sérült meg, közülük hat súlyos állapotban van. Egy helyi lap szerint a robbantó meghalt.
Úgy tűnik, a katari állami beruházási alapra is számítanak Nagy Mártonék a Budapest Airport új tulajdonosai között. De erről nem biztos, hogy tud a vásárlást jóváhagyó Európai Bizottság.