Kolozsi Ádám

Több mint 30 milliárdot ad jövőre a kormány a sportakadémiáknak

Még több pénzt ígér a kormány a sportra, új sportágak jönnek be a kiemelten támogatott körbe Párizs után.

Kolozsi Ádám
belföld

Saját pártja is a hadiállapotot bejelentő koreai elnök ellen fordult, miután kiderült, hogy politikusokat is le akart tartóztatni

Négy nappal a bizarr puccskísérlete után véget érhet a jobboldali Jun Szogjol politikai pályafutása.

Kolozsi Ádám
külföld

Újra rámehetett a magyar kormány a Norvég Alap pénzeire

Korábban inkább lemondtak 75 milliárd forintról, csak nehogy a civilek oszthassák el a támogatásokat.

Kolozsi Ádám
belföld

Kiderült, hogy Trump abortuszellenes kampányát is Musk fizette

A világ leggazdagabb embere volt Trump legfőbb támogatója, már több mint negyedmillárd dolláros kampányfinanszírozásáról tudni.

Kolozsi Ádám
külföld

Féláron akarja megszerezni a kormány az Akadémia vagyonát, hogy most már végképp kiszervezzék a kutatóhálózatot

Úgy tudjuk, az MTA elnöksége „a kisebbik rossz jegyében” már rábólintott a vételi ajánlatra: így gyűri le a tudósokat két felvonásban a NER, ha két hét múlva az Akadémia közgyűlése is az elvárások szerint szavaz.

Kolozsi Ádám
belföld

Másfél millióan lennének jogosultak az otthonfelújítási ingyenpénzre, de olyan bonyolult a kiírás, hogy csak néhány ezren adták be a pályázatot

3 millió vissza nem térítendőt és 3 millió kamatmentes kölcsönt lehet kapni a családi házak energiafelújítására, a szigetelés megcsinálásával már 50 százalékos megtakarítást is el lehet érni. Miért nem állnak sorban mégsem az igénylők?

Kolozsi Ádám
belföld

Trump vághatja tönkre Orbán külpolitikai stratégiáját

2025, a fantasztikus év? Ha Trump beváltja az ígéreteit és felturbózza a kereskedelmi háborút Kínával, abból nagyon rosszul jöhet ki Európa, nem beszélve a "konnektivitásra" építő magyar gazdaságpolitikáról.

Kolozsi Ádám
külföld

A kormány ráeszmélt, hogy lakhatási válság van, de a rászorulók helyett az építőipari beruházókat támogatja

A Habitat szerint itt az ideje lakóparkok helyett megfizethető bérlakásokat építeni, de félő, hogy végül rózsadombi építkezésekre adják a közpénzeket.

Kolozsi Ádám
belföld

Putyinnal kompromisszumot kötnek, Kínával szemben héják lesznek – erre lehet számítani Trump embereitől

Marco Rubio külügyminiszter, Mike Waltz nemzetbiztonsági tanácsadó lehet, ami Izraelnek – és talán az oroszoknak is – jó hír, ám az ukránoknak sokkal kevésbé. Hogy Orbán Viktor számára mit jelenthet mindez, még nem egyértelmű.

Kolozsi Ádám
külföld

Trump mindenhol tarolt, messze nem csak az iskolázatlan fehér férfiaknak köszönheti a győzelmét

Az összes ingaállamot vitte, majdnem minden megyében javított 2020-hoz képest, a kisebbségi szavazók között különösen sokat lépett előre.

Kolozsi Ádám
külföld

Fej vagy írás, hogy Trump nyer vagy Harris az utolsó közvélemény-kutatások szerint

Annyira kiegyenlítettek az esélyek, hogy még fogadni sem érdemes a győztesre. Minden ingaállamban hibahatáron belül vannak, a számítógépes szimulációk is döntetlent hoznak ki.

Kolozsi Ádám
külföld

A rendszer tragikus hőse: az oroszpárti szuverenitásvédelem és a túlerő bolondjai

Orbán Balázs még csak sallert kapott, Somkutit már azonnal hatállyal kirúgták. Ha a túlerő ellen harcolók bolondok, mi lesz a Góliát ellen Dávidként harcoló Fidesszel?

Kolozsi Ádám
belföld

Apokaliptikus képek Spanyolországból, sok halott lehet még az özönvíz után

Már 95 áldozat van hivatalosan, de nagyon sok az eltűnt. Néhány óra alatt annyi eső esett, mint máskor egész évben, a túlélők cunamiszerű áradatról beszélnek, az autókat matchboxként dobálta a víz.

Kolozsi Ádám
külföld

Hat évet kapott Jézus Krisztus zalai reinkarnációja

A lelkeket mentő mester manipulatív szektavezérként csalta ki követői pénzét a járásbíróság szerint.

Kolozsi Ádám
belföld

3 másodperc alatt állították ki a brazil csatárt, de így sem sikerült megdöntenie a világrekordot

Villámkönyökössel indított négy hónap kihagyás után, de vannak, akik nála is gyorsabbak.

Kolozsi Ádám
sport