A Strabag próbált integrálódni a NER-be is, de Mészárosék már megvannak nélkülük: piaci újrafelosztási kísérlet kurucos pózokkal. A magyar kormány ürügyként használhatja az osztrákok ellen az M30-as autópályát.
„Semmi olyan nem történt az utóbbi években, ami abban segítene, hogy meg tudjam oldani a Sziget körül kialakult problémákat” - mondta a fesztivál alapítója, aki ennek ellenére belevág.
Kikötői tervek és stégek miatt zúgnak a Duna-partján. Tiltakoznának, de a gyűlöletkampányok mostanra leértek a falvakba, és helyben sem félnek használni.
Tömegesen mennek el, amióta a fiatal férfiak külföldre utazhatnak.
Három héten belül élesednek a szankciók, amiket Orbán Viktor is meg akar kerülni.
A nyomozás még zajlik, a MOL korábban kizárta a külső tényezőt.
Valószínűleg nincs sérültje a kelenföldi balesetnek.
CGI-mentes, kisüstis akcióthriller bukó nélkül, az alkoholfogyasztás járulékos hatásairól.
„Zebegény nem Halloween-falu, és nem is lesz az. Ez a mi rendünk, a mi Zebegényünk” - deklarálta Ferenczy Ernő, és betiltotta a délutáni közösségi programot.
A kormány belső mérései is komoly Tisza-előnyt mutattak a lap forrásai szerint.
Vámcsökkentés és az exportkorlátozások felfüggesztése jöhet a koreai csúcstalálkozó után.
A taxisok úgy gondolták, nekik tetszene forradalmat csinálni – csak már nem Kádárék, hanem az árak és az új rendszer ellen. „Útelzárás = terrorizmus!” „Vajon mikor érti meg, kedves kormány, hogy egész nép ül abban a bizonyos taxiban?”
Komoly regionális és politikai hatásai is lehetnek a MOL hétfői balesetének. Ha a desztillációs torony is sérült, hosszú hónapokra bezuhanhat a magyar termelés.
Az egész sziléziai alvilágot uralta a Chorzów huligáncsoportja: gyilkosság, betörések, pénzmosás - még a saját klubuk székházába is betörtek.
Kiderült, miért robbant fel a hűtővíztartály Hodásznál.