Rényi Pál Dániel

Búvárral és hőkamerás drónnal keresték a villámárvíz két áldozatát

Egyiküket a patakmederből kilépő víz vitte el, a másik áldozatot egy pincerendszer mélyére sodorta be a hirtelen lezúduló esővíz Gyöngyöstarjánban.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Szabályosan meghamisította egy sztrájkoló tanár nyilatkozatát a közmédia

A Híradó szerkesztői szándékosan úgy vágták meg egy hajdúsámsoni pedagógus szavait, mintha elégedett lenne a fizetésével, holott ennek ellenkezője igaz.

Rényi Pál Dániel
Média

Hiába államosították, veszteséges a Nemzeti Sport

Sajtóhírek szerint 3 milliárdot fizetett érte tavaly az állam.

Rényi Pál Dániel
Média

BL-döntőbe jutott a Ferencváros női kézicsapata

Huszonegy év után először.

Rényi Pál Dániel
sport

Ukrajna választ vár, miért ábrázolja orosz területként a Krímet a magyar kormány legújabb „békevideója”

Bizonyára csak technikai malőr történt.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Akkorát emelt a kormány a gyógyszeradón, hogy szakértők készítmények eltűnésétől tartanak

A 10 ezernél olcsóbb gyógyszerek után 20, a 10 ezernél drágább gyógyszerek után 40 százalék extraadót kell majd fizetniük a gyártóknak és forgalmazóknak.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Megműtötték Rafael Nadalt

5 hónapig lábadozik majd. A jövő évi lehet pályafutása utolsó idénye.

Rényi Pál Dániel
sport

Magyar vegán aktivisták tejjel locsolták fel egy Lidl padlóját a tej világnapján

Szerintük a tejipar azért hallgatja el az igazságot, mert az emberekben van annyi empátia, hogy nem fogyasztanának tejet, ha tudnák, milyen valódi ára van.

Rényi Pál Dániel
ÁLLAT

Letette elnöki esküjét Recep Tayyip Erdoğan

Húsz éve vezeti Törökországot, harmadjára választották meg államfőnek.

Rényi Pál Dániel
külföld

Szexuális visszaélések sorozatával vádolják a Rammstein énekesét

Német lapok szerint szabályosan toborozták a fiatal nőket az együttes körül Till Lindemann privát bulijaira.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Három izraeli katonát ölt meg egy fegyveres az egyiptomi határ közelében

Az elkövetőt lelőtték, motivációja egyelőre ismeretlen.

Rényi Pál Dániel
külföld

Csodát kell tennie az ellenzéknek ahhoz, hogy megakadályozza Erdoğan újabb elnökségét

De Törökországban régóta nincsenek csodák. 2,5 millió szavazat hátrányból kell vasárnap visszajönnie az elnök kihívójának – óriási ellenszélben.

Rényi Pál Dániel
külföld

Ezüstérmével történelmet írt az NB1-ben az újonc Kecskemét

Az utolsó fordulóban a Kisvárdát verték hazai pályán 1-0-ra.

Rényi Pál Dániel
magyar foci

Bombasztikus szóviccel rúgta be közösségi oldalát a Fidesz régi vágású megmondóembere

Gajdics Ottó azonnal virális pályára állt.

Rényi Pál Dániel
Média

„Várja lakóit a Csontvázudvar Idősek Otthona!”

Valaki nagyon kitolt egy angliai gondozóház vezetőivel.

Rényi Pál Dániel
baleset