Marija Aljohinát azért ítélték el, mert megsértette a járványügyi előírásokat, amikor részt vett egy hatóságilag nem engedélyezett tüntetésen.
A 16 éves fiút pár napja holtan találták, anyja szerint azért lett öngyilkos, mert bántották az iskolában.
Maradnak a Zoom-bulik.
Hírek Angliából.
Azt mondta a nyomozóknak, hogy a QAnon „megvilágosították az elméjét”, és rájött, hogy csak úgy „mentheti meg a világot”, ha megöli a gyerekeit, akik „szörnyeteggé változtak volna”.
Augusztus végéig 74 260 hektárnyi terület égett le Spanyolországban az erdőtüzek miatt.
Moszkva korábban attól tette függővé az afgán kormány elismerését, hogy inkluzív lesz-e, és képviseletet kapnak-e benne a nemzeti kisebbségek.
És akkor hamarabb találnának megoldásokat a világ problémáira.
Nem kell aggódni, van sorosozás is a közleményben.
Pedig a rajongók csak az együttes egyik tagját szerették volna felköszönteni.
A talibán szerint már Afganisztán teljes területe az övék, a pandzzsíri ellenállók azt mondják, hogy visszaverték a tálibokat.
Az aukciós ház szerint 4-6 millió fontért kelhet el.
Kifakadt a kormánybiztos, miután a brit miniszterelnök a FIFA-val vizsgáltatná ki a magyar szurkolók tegnapi viselkedését.
Angliában viszont jórészt stagnál.
Tíz év börtön és pénzbírság várhat rá.