Mivel próbálja Magyar a Tisza felé fordítani a fideszes falvakat? A nem netező vidékieket célzó füzet miért egy EU-témájú szöveggel indul és nem a párt egyik olyan eddigi slágertémájával, mint az egészségügyi horrortörténetek, a kegyelmi ügy vagy a Tiborcz István zsebébe dugdosott koronaékszerek? A Tiszta Hang a boncasztalon.
A kormány egyszerűen halálra készül röhögtetni politikai ellenfeleit a kínaiul beszélő Navracsics-klónnal.
Viccből királyság.
A jogszabály szerint nemcsak a lomokat, hanem az azok után maradó hulladékot is fel kell takarítaniuk. Ezzel ők is egyetértenek, mégis jön a Trump-taktika.
A fideszes képviselő komoly nagypolitikai következtetéseket vont le abból, hogy a DK egyik debreceni képviselőjelöltje a volt SZDSZ-es Szörényi Károly lesz. Évtizedekkel fiatalabb emberrel keverte össze.
Szamos pár órával azután lett rosszul, hogy az önkormányzat visszavette tőle a Ruszwurm cukrászdát.
Maga a miniszter is „borospincés házként” utalt a hivatalosan gazdasági épületként számontartott nyaralóra.
A komplexum nagyobbik, L alakú, nyugati szárnya a dokumentum szerint lakóépület és Hatvanpusztán egyik épület sem mezőgazdasági célú. Gulyás műemlékes kamuzása is lelepleződött.
Majdnem négykilós az inváziós rekorder.
Elveszítette a pert, a budavári önkormányzat pedig szerdán visszavette tőle az üzlethelyiséget, ahol 1827 óta üzemelt a legendás cukrászda, ami 1994 óta volt az övé.
„A plakát által kifejezésre juttatni szánt gondolatot, az egész plakát tervét minden egyes esetben közölték velem, így több ízben maga dr. Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter adott határozott és pontos utasítást, mit és hogyan rajzoljak meg."
Legendás cukrászcsalád vitte a boltot, de a ki nem fizetett bérleti díj és a jogerős ítélet miatt sem a fideszes, sem az ellenzéki kerületvezetéssel nem sikerült megegyezniük.
Lefilmezték!
A magyar foci két nagy reménysége is hazajött már, mert fiatalokat kell játszatni az NB I-ben. Karriertemető vagy katapult lesz az új szabályozás?
A népszerű hobbi egyetlen képben összefoglalva, egyenesen a Budakeszi vadasparkból.