Két orvos elment, de csak egy jött. Az intézmény az önkormányzatnak sem szólt a nehéz helyzetről.
A szakdolgozói létszám viszont biztosított.
A szünetelés okát egyelőre nem közölték. Orvoshiány miatt tavaly veszélybe került, akadozott vagy szünetelt a szülészeti ellátás egy budapesti kórházban, Jászberényben, Szolnokon, Szentesen, Mosonmagyaróváron és Mohácson is.
Az emberek éjszaka is szeretnének gyógyszerhez jutni.
A 13 éves lány tüdőgyulladásban halt meg januárban.
Egy hónappal előrébb jár a természet, mint kellene.
Legalábbis nyáron. Hatott a civilek tiltakozása.
Az előrejelzések szerint a halálesetek száma 85 százalékkal emelkedik majd a következő évtizedekben.
15 éve még nem hitték volna a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetben, hogy egyetlen szívtranszplantációval két életet is adnak a világnak.
Február végén 110 milliárd forintra rúgott az intézmények lejárt tartózása.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ azt javasolja, hogy a nyírfa virágporára allergiások magas pollenterhelés esetén kerüljék a nyírfával beültetett parkokat és utcaszakaszokat.
Céljuk, hogy 1,2 millió forintot szerezzenek 37 cipőre.
Néhány hónap alatt megszűnt a cég, amely amúgy sem végzett érdemi munkát. A szuperkórház projektje ezzel hosszabb időre lekerülhet a napirendről.
Miközben kb. minden öt-hatodik kórházi osztályt az orvosi eszközök hiánya miatt függesztik fel.
Az apa szerint az orvosnak késett az asszisztense, a mentőszolgálattól pedig 45 percig hiába próbáltak telefonon segítséget kérni.