katasztrófa

Hazatért a Hunor mentőcsapat Törökországból

17 túlélőt mentettek ki és 29 holttestet emeltek ki a romok alól a földrengés sújtotta országban.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Letartóztatják az építési vállalkozókat Törökországban, akik az összedőlt épületekért feleltek

Állítólag nem tartották be a törvényeket.

Solti Hanna
katasztrófa

Egyre rosszabb a biztonsági helyzet, ezért felfüggesztik a mentést a német és osztrák egységek Törökországban

A mentést végzők fosztogatásról, „csoportok közötti összecsapásokról" és más bűncselekményekről számoltak be.

Solti Hanna
katasztrófa

Fotók a törökországi Antakyában segítő Trafiról, a legképzettebb magyar mentőkutyáról és a lesérült Gogóról

Magyarországon Trafi az egyetlen nyomkövetésben, területkeresésben és romkutatásban is emelt szintű vizsgával rendelkező mentőkutya. Mezősi Tamás és kutyája éjjel sem adta fel a keresést. Közben egy másik kutya, Gogó meg is sérült.

Herczeg Márk
katasztrófa

7200 áldozata van már a hétfői földrengéseknek, de a végleges szám ennek többszöröse lehet

A WHO szerint akár 20 ezer áldozat is lehet. 26 ezren megsérültek, százezrek maradtak hajlék nélkül.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

Túlélőt talált Törökországban a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata

Egy kisfiút sikerült kimenteni a romok alól Antakyában.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

A földrengés sokkja: egy férfi nem engedte el a halott lánya kezét a katasztrófa után

Megrázó fotók készültek Kahramanmaraş tartományban. A magyar mentőegység már a helyszínen van, eddig három embert mentettek ki a romok alól Törökországban.

Herczeg Márk
katasztrófa

Egy összedőlt épület romjai közt adott életet egy anya Szíria északnyugati részén

A csecsemő életét sikerült megmenteni a mentőalakulatoknak. Az édesanya meghalt.

Rényi Pál Dániel
katasztrófa

A törökországi-szíriai földrengések túlélői a romok alól kiabálnak, közben éjszaka fagyhalál is fenyegeti őket

A hétfői földrengések után elkeseredett harc folyik az idővel. Már több mint 5000 halott van, és a számuk még nőni fog.

Herczeg Márk
katasztrófa

Már legalább 4300 halálos áldozata van a Törökországot és Szíriát ért földrengésnek

Pusztító, 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, amit egy újabb, 7,5-ös erősségű rengés követett.

Mészáros Juli
katasztrófa

Több ezer összeomlott ház alatt keresik a túlélőket a Törökországot és Szíriát ért földrengés után

2600 fölött van a halálos áldozatok száma. Megrendítő fotók a katasztrófáról.

Haszán Zoltán
katasztrófa

Már 1700 halottja van a török-szír határon történt földrengéseknek

Már 45 ország ajánlotta fel, hogy segít a kutatási és mentési munkálatokban.

Kiss Imola
katasztrófa

A földről és az utastérben is videóztak, amikor a repülőgép lezuhant Nepálban

Senki sem élte túl a balesetet.

Herczeg Márk
katasztrófa

Lezuhant a Yeti Airlines egyik gépe Nepálban

72 ember volt a fedélzetén.

Czinkóczi Sándor
katasztrófa

Súlyos katasztrófának minősítették a kaliforniai áradásokat

Már legalább 19 ember meghalt.

Czinkóczi Sándor
katasztrófa