Miután a szúnyogok a harmadik lárvaállapotban milliliterenként 80 ezer mikroműanyag-golyócskát tartalmazó vizet vettek magukhoz, a negyedik lárvaállapotban a kutatók átlagosan 3000 golyócskát találtak a szervezetükben.
Az olaj- és gáztermelő vállalatoknak ezentúl nem kell megakadályozniuk a metánszivárgást a kitermelőhelyeken. A cégek jól jártak, a világ nem.
Hiába a sok vállalás, nem sikerült visszaszorítani a nyersanyagok hajtotta globális erdőirtás mértékét.
Addig a termékdíj emelésével próbálják visszaszorítani a mennyiségüket.
Legalábbis egy friss kutatás szerint.
Gimnazistákat szembesített a globális felmelegedéssel és a környezetszennyezéssel.
Olyan hosszú hőségperiódus volt nálunk idén nyáron, amihez hasonlót még sosem mértek.
Egy friss kutatás szerint mindez 175 millió embernél okozhat cinkhiányt és 122 milliónál fehérjehiányt a század közepére.
Nicolas Hulot azt mondta, az elmúlt egy év alatt nem sikerült megfelelő fejlődést elérnie a környezetvédelmi kérdésekben, és úgy érezte, egyedül maradt, nem tudta felsorakoztatni a kormányt az álláspontja mellett.
Aki azt hiszi, hogy csak messzi tengerek emblematikus állatai halnak szörnyű halált műanyagba gabalyodva, az téved.
A meglévő készleteket még kiárusíthatják, illetve a sütőkben használt alacsony feszültségű izzók mentességet kapnak.
Az ENSZ szakértői szerint külföldiekkel, hajléktalanokkal és menekültekkel végeztették a munkát, megfelelő védőfelszerelés nélkül.
Áder János országában!
Újabb apró győzelem a világot beborító műanyagszemét elleni harcban.
Szakértők szerint nem szabad beavatkozni az állat gyászába, ami kifejezetten hosszú ideig is eltarthat.