Múlt héten szinte naponta jelentettek drónátrepüléseket a liege-i repülőtér felett is.
Lengyelország megtagadta az egyik gyanúsított kiadását, egy Olaszországban elfogott férfi azonban bíróság elé állhat Németországban.
Benyújtottak egy kompromisszumos törvényjavaslatot, de ez sem tartalmazza a demokraták által követelt egészségügyi támogatásokat.
A Guardian interjúja közben az elnöki palotában is elment az áram, ahogy Ukrajnában számos helyen a célzott orosz támadások miatt.
Azért távozott a brit közszolgálati média két legfontosabb vezetője, mert egy műsorba manipulatív módon vágták be az amerikai elnök beszédét.
Tim Davie mellett a BBC News vezérigazgatója, Deborah Turness is lemondott. Mindketten a BBC Panorama című műsora körül kialakult botrány miatt.
Az Atlanti-óceánon tomboló viharok miatt ősszel és télen gyakran alakulnak ki óriáshullámok Tenerifén.
A több alkalommal is drónok zavarták meg Belgium légterét, ami miatt Brüsszel legforgalmasabb repülőterét is órákra le kellett zárni.
A következő napokban hasonló, 6,9-es vagy ennél is erősebb rengésekre is lehet számítani.
Az orosz külügyminiszter ugyanakkor rögzítette: Oroszországnak nem áll szándékában feladni az ukrajnai háború befejezéséhez szükséges feltételeit.
Zack Polanski két hónap alatt alaposan felforgatta a brit belpolitikát: a Zöld Párt új elnöke az egész baloldalon vezető szerepre törekszik, és a számok egyelőre őt igazolják. Zohran Mamdanival szemben azonban neki országos szinten kellene nagyot villantania. Mit hirdet Polanski és miért bírálják?
Sötét a hétvége Kijevben és sok ukrán nagyvárosban.
A külügyminiszter szerint nem a nemzetközi sajtót kell kérdezni, mi történt a Fehér Házban, hanem azokat, akik ott voltak.
A radikalizálódott gyanúsítottak 18, 19 és 21 évesek, és azzal gyanúsítják őket, hogy párizsi támadást terveztek.
A magyarok úgy képzelik, hogy ha a magyar miniszterelnök elmegy Amerikába, akkor nekik is küldeniük kell valamit – mondta Orbán, és természetesen minden úgy lett, ahogy azt a magyarok képzelték.