Egy friss jelentés szerint a világ egyre kevésbé érzi magát biztonságban, és ezt a katonai kiadások növelésével próbálja ellensúlyozni.
A blokád folytatása továbbra is magasan tartja az olaj és ezáltal az üzemanyagok árát.
A „jelenlegi műveleti helyzet” miatt (értsd: Ukrajna).
Két héten belül a harmadik ukrán támadás volt Tuapsze ellen.
Az nem derült ki, hogy azért, mert értette a benne rejlő utalásokat vagy azért, mert nem.
Az eleve feszült amerikai–ukrán viszony tovább feszülhet.
A támadásban senki nem halt meg. A férfit, akinek az indítékai egyelőre nem ismertek, elfogták.
A hatóságok azt feltételezik, a gyanúsítottak talán nem is tudhatták, mit szállítanak, hiszen a drogot iskolai felszerelések és édességek közé rejtették.
Így akarnak reagálni a gyorsan változó piaci igényekre.
A hét ország állampolgárait érintő fogolycserében kiszabadult a Gazeta Wyborcza öt éve Belaruszban fogva tartott újságírója is.
Ukrajna szerint ezek az ügyletek nemcsak a nemzetközi normákat sértik, hanem azoknak az országoknak a belső jogszabályait is, amelyek fogadják a szállítmányokat. Az EU is készen áll a szankcionálásra, de nem lesz könnyű mind a 27 tagállam támogatását megszerezni
A Trump és Melania közötti korkülönbségre utaló poénból azután lett botrány, hogy néhány nappal később lövöldözés történt a Fehér Házi tudósítók vacsoráján.
Zelenszkij Azerbajdzsánban írt alá megállapodást védelmi együttműködésről, és még a béketárgyalások új fordulóját is belengette Bakunak. Ráadásul két valódi drón-nagyhatalom fogott össze, ami Moszkva és Teherán számára is aggasztó jel lehet.
Jay Bryant bevallotta: segített társainak bejutni az épületbe, ahol lelőtték a korszak egyik legnagyobb rapsztárját.
A négynapos látogatás célja az amerikai–brit kapcsolatok erősítése.