„Nem tudom elfogadni ezt a bűnpártolást, azt hogy lefekszenek neki” – ezt is mondta Kalifornia demokrata kormányzója.
Mit lehet tudni a vérbe fojtott tüntetésekről? Veszélybe került a rezsim? Hogyan működik egy teokratikus köztársaság? Milyen regionális következményei lehetnek a tiltakozásoknak? N. Rózsa Erzsébet és Csepregi Zsolt Közel-Kelet-szakértőkkel beszélgettünk.
„Arra törekednek, hogy Európát gyengítsék és alávessék, végtelenül halmozódó új vámokkal, amelyek alapvetően elfogadhatatlanok, annál is inkább, ha nyomásgyakorló eszközként használják őket a területi szuverenitás ellen.”
A román hadsereg vezetője orosz támadástól tart.
Krízistanácskozás lesz a davosi világgazdasági fórumból. Az amerikai elnök berágott a franciára, most éppen 200%-os vámnál jár – szavakban.
Az elnök jelenleg Ukrajnát választja.
Az árokba borult kocsikat még nem tudták kiemelni, a hatóságok szerint további áldozatok lehetnek a vagonokban.
Európa legnagyobb nagykövetsége jön létre így Londonban.
Trump úgy gondolja, a lehetséges, brutális mértékű vám hatására Macron majd csatlakozni fog a Béketanácshoz, ahova Orbánt is meghívták Putyin és Lukasenka mellett.
Arról azonban nem nyilatkozott, hogy alkalmazna-e erőszakot a terület elfoglalására.
Sydney északi részének összes strandját lezárták.
Petr Pavel attól tart, néhány európai ország az erő érvényesítésének oldalára áll, mellőzve a jog és a szabályok figyelembe vételét. A saját miniszterelnökének is üzenhetett ezzel.
A dán védelmi és a grönlandi külügyminiszter Mark Rutte NATO-főtitkárral is egyeztetett a javaslatról.
Rumen Radev azután döntött így, hogy a jelenlegi parlamenti pártok elutasították az új kormány megalakítására irányuló lépéseket.
Hiszen az Egyesült Államok elnöke éppen zsarolással és fenyegetéssel igyekszik elvenni tőlük Grönlandot.