Kash Patel FBI-igazgató szerint az ügynökök így még felkészültebbek lesznek az amerikai emberek védelmére.
A balesetben egy másik repülőgép is érintett volt.
Scott Bessent pénzügyminiszter szerint „sajnálatos”, hogy a döntés Oroszországnak is hasznot hozhat.
A spanyol miniszterelnök az egyetlen Európában, aki azt mondja, amit országa közvéleménye hallani akar az iráni háborúról. Talán mert az ő elődje bukott bele az amerikaiak előző közel-keleti háborújában.
A biztonságiak lelőtték.
Moszkva számára kulcsfontosságú, hogy ezek a hajók működjenek, de az elmúlt évben több alkalommal is megállítottak az árnyékflottához tartozó tankereket. Ha azonban a fedélzeten harcedzett veteránok vannak, az oroszokkal való konfrontációt kerülő európai hatóságok kétszer is meg fogják gondolni, hogy megállítsanak egy-egy árnyékhajót.
A román elnök szerint az ukránok Európáért és Romániáért is harcolnak.
A bíróság szerint egy tagállam nem tilthatja meg az állampolgárának, hogy megváltoztassa a nemét az okmányokban, ha EU-n belül költözött, mert ez sérti a szabad mozgás jogát.
Az FBI egy lehetséges dróntámadásra figyelmeztet.
Egy fegyvereket gyártó üzembe látogatott a páros.
Az üzenetküldő alkalmazást lassítják az országban, az alapító Pavel Durov ellen vizsgálat is folyik terrorizmus támogatásának gyanúja miatt.
A rendőrség szerint az egyikük helyezte el a bombát a nagykövetség előtt, míg a másik kettő bűnrészes volt a vasárnapi akcióban.
Az ukrán elnök a Politicónak adott interjújában azt mondta, a magyar miniszterelnök szerinte Putyin szövetségese.
Az ukrán elnök azt mondta, hogy az olajszállítás helyreállítása másfél-két hónapot vehet igénybe, de ha az oroszok által szétlőtt tartályokat is ki akarják javítani, hat hónapig is eltarthat a dolog.
Úgyhogy hamarosan vége lesz a háborúnak.