oktatás

Már több mint 18 ezren írták alá a petíciót, amit szerdán adnak át Pintér Sándornak a Belügyminisztériumban

A Történelemtanárok Egylete az újabb kirúgásokat követően petíciót indított a SzabadaHang felületén, amelyben érdemi tárgyalást és az elbocsátott pedagógus kollégáik visszahelyezését követelik.

Mészáros Juli
oktatás

Az MTA Novák Katalintól kéri „az elbocsátott tanárok visszahelyezését eredeti munkahelyeikre”

Az MTA Elnöksége szerint „mielőbb biztosítani kell, hogy a pedagógusok fizetése elérje a velük azonos szintű képzettséggel rendelkező szellemi foglalkozásúak fizetésének mindenkori átlagát”. Emellett pedig „szakmai autonómiát kell biztosítani a pedagógusoknak”.

Mészáros Juli
oktatás

Orbán rendszere megszilárdult, jó oktatást ne reméljünk tőle

A 2010 utáni berendezkedés olyan koalícióra épül, aminek nem érdeke, hogy jól működjön az iskola, mondja Scheiring Gábor. Arról is beszélgettünk, milyen hatással lehetnek a rezsimre az oktatási tiltakozások és a megélhetési válság

Szurovecz Illés
oktatás

Egyenlő bánásmódot kér a Pécsi Művészeti Szakgimnáziumból kirúgott tanár öt kollégája

Folytatják a határozatlan idejű polgári engedetlenséget.

Tárkányi Flóra
oktatás

Kitiltják a nőket az afganisztáni egyetemekről

Ezentúl lehetetlen lesz részt venniük a felsőoktatásban.

Solti Hanna
oktatás

Pintér Sándor „konzultációján” döntötte el az Eötvös gimnázium tanára, hogy felmond

Az állami oktatási rendszer egy lelkes, fiatal pedagógusból ölte ki mindazt, ami az esszenciája ennek a hivatásnak, írta Szűcs Dorottya.

plankog
oktatás

Kirúgtak egy polgári engedetlenkedő tanárt Pécsen

Tölgyfa Gergely tavaly rangos díjat kapott a diákszínjátszás terén végzett tevékenységéért.

Solti Hanna
oktatás

Hat fokban tartottak írásbeli vizsgát az ELTE-n

Két órán át remegtek a hidegtől a bölcsészek.

Solti Hanna
oktatás

A KRÉTA rendszerét feltörő hekkerek szerint nincs is 13 éves tagjuk

És a 15 éves is csak külsős volt.

Fődi Kitti
oktatás

15 fok volt a katolikus gimnáziumban, elvették a hőmérőket és megtiltották a kabátviselést

Az igazgató szerint arra próbálják nevelni a diákokat, hogy öltözzenek rétegesen.

Szurovecz Illés
oktatás

Pintér Sándor lemondását követeli a PDSZ

„Szakmánktól távol áll az Ön fogalomrendszere, sértő hangvétele és stílusa.”

Szurovecz Illés
oktatás

Pintér előadása nem nyűgözte le intellektuális szempontból az Eötvös Gimnázium tanárát

Solymoss Miklós szerint amíg a belügyminiszter marad, nem várható előrelépés.

Czinkóczi Sándor
oktatás

„Te ezért még bemész dolgozni?” – kérdezte portugál kollégája egy magyar pedagógustól, amikor meghallotta, mennyit keres

A portugál oktatási reformot sokan emlegetik példaként a magyar oktatás reformjához. Három magyar nyilatkozott a DW Magyarnak arról, hogy miben látják a portugál közoktatás sikerét.

444.hu
oktatás

Megint a tanárok szakmai pótlékát emelte csak meg a kormány, nem a béreket

20-ról 32 százalékra emelkedik a pedagógusok szakmai pótléka.

Vég Márton
oktatás

Tíz százalékos pedagógusbéremelést ad a kormány, "amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat"

Az erről szóló rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

Botos Tamás
oktatás