parlament

A 444 a Kormányinfóra sem mehet el

Ki vagyunk tiltva a Parlamentből, így Lázár János sajtótájékoztatójára sem engednek be.

Herczeg Márk
parlament

Kedden szavaz a parlament a 7. alkotmánymódosításról

„Meggyőződésünk és reményünk, hogy a Jobbik gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény-módosítást” – mondta Gulyás Gergely.

Herczeg Márk
parlament

7, azaz hét képviselő vett részt a parlamenti vitán

Mintha csak mindenkit kitiltottak volna az Országházból.

Herczeg Márk
parlament

Gyurcsányék úgy felhúzták magukat, hogy mostantól nem dolgoznak

A Népszabadság bezárása volt az utolsó csepp, a DK négy képviselője mostantól bojkottálja a Parlamentet.

Herczeg Márk
parlament

Kitiltottak a Parlamentből

Határozatlan időre felfüggesztették a 444 három újságírójának akkreditációját.

Herczeg Márk
parlament

Felavatták a Kossuth téri Andrássy Gyula-szobrot

Ki lett pakolva az avatáska.

Herczeg Márk
parlament

Alagutat épít a kormány a Kossuth tér alá

A volt MTESZ-székházat a térhez illeszkedő homlokzattal építik át az Országgyűlés új irodaházává, és alagúton összekötik a Parlamenttel.

Herczeg Márk
Budapest

A Parlament 2 év után most először tárgyal a ciklusban ellenzéki indítványról

A TTIP-ről lesz szó.

Herczeg Márk
parlament

Az Országgyűlés előtt van Pintér terrorellenes javaslatcsomagja

Megteremtenék annak a lehetőségét, hogy a szolgáltató köteles legyen megadni mindazokat az adatokat és információkat, amik a titkos információgyűjtéshez nélkülözhetetlenek.

Herczeg Márk
Terrorizmus

19 bizonyíték arra, hogy Orbánt kicserélték

Mielőtt Orbán 1998-ban először kormányfő lett, rendszeresen arról beszélt, hogy nem jó az, amit a mostani kormánya is csinál. De melyik Orbánnak lett igaza?

444.hu
parlament

Németh Szilárd: Az ellenzék ugyanúgy pajzsként használja a gyerekeket, mint az Európát lerohanó illegális bevándorlók

A Fidesz alelnöke egy cáfolhatatlan bizonyítékot is felmutatott a Klik miatt aggódó tanároknak és szülőknek.

Herczeg Márk
parlament

Orbán szerint a magyar közbeszerzési törvény a legszigorúbb Európában

Szerinte a Lex Tiborcz betartható és életszerű, mert azt mondja ki, hogy az ember azokért tartozik felelősséggel, akikkel egy háztartásban él.

Herczeg Márk
parlament

Lett minisztériuma Rogánnak

Megszavazta a parlament. Csak egy ember tartózkodott.

Herczeg Márk
parlament

Ha átveri a Fidesz és a KDNP, akkor november 15. a Magyar Szórvány Napja lesz

Erről nyújtottak be kormánypárti képviselők határozati javaslatot.

Herczeg Márk
parlament

Hétfőn is tömött padsorokban a képviselők az Országgyűlésben

Nem.

Botos Tamás
parlament