Azt is felsorolta, hogy még milyen minisztériumokat hoznak létre, és beszélt arról is: nem tűri a lopást, az arroganciát és a luxizást.
16 minisztérium lesz a Tisza-kormányban, Magyar Péter 7 minisztert jelentett be hétfő délután, a frakció első ülése után.
Magyar Péter hétfőn bejelent hét minisztert.
Szerinte amiket Orbán mondott, „azok bejöttek, kivéve ez a választás, ez nem jött be”.
A leköszönő házelnök úgy gondolja, hogy Hann „manipulatív szándékkal saccolt”.
A Fidesz bukott csepeli képviselőjelöltje arról is beszélt, hogy nem tehette közzé nyilvános Facebook-oldalán a Nagy Feró Szőlő utcai ügyben tett botrányos kijelentéséről szóló írását.
Eddig ő koordinálta a Tisza-szigeteket, mellette a párt alelnöke is volt.
Így működött a backoffice.
Kocsis azt írta róla, egyike a Fidesz „kis házi árulóinak”, akik „egyszer csak fojtogatónak érezték a hazai levegőt”.
És belengetett egy pert is, bár csak szőrmentén.
Elképzelhető, mondja Jeszenszky, hogy nem mondjuk Matolcsy, hanem a szellemvilágba nyitott kapu miatt dőlt össze minden.
Budapesten 63-28-ra verték a Fideszt.
Tönkretett, kiszorított, elfoglalt cégek, meghurcolt üzletemberek, vezetők: az Orbán-rendszer kíméletlen módszerekkel szerzett pozíciókat a gazdaságban. Mit remélhetnek azok, akiknek rettenetes károkat okoztak?A bukott rendszer emberei a napokban hatalmas osztalékokat kapnak mindenféle cégeken keresztül. Hogy szerezhető vissza az ellopott vagyon? Horváth Lóránt ügyvéd válaszol.
A Fidesz leköszönő frakcióvezetője a párt „kis házi árulójának” nevezte Borbás Marcsit, Balogh Leventét és Wáberer Györgyöt.
A sertésszakértőként is ismert bukott Fidesz-képviselő nem mondta meg, hogy ki a disznó, Orbán Viktor távozó miniszterelnököt viszont főnixmadárnak nevezte.