POLITIKA

Heindl Péter pécsi aktivista újabb kormányzati óriásplakátot javított ki, megint eljárás indult ellene

Annak ellenére sem hagy fel ezzel, hogy tavaly egy korábbi ügyben rongálásért jogerősen elítélték.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán Viktor 2025-re zúzós rock and rollt ígért, aztán a történelem főutcáján teli rüszttel rúgta tökön saját magát

Minden idők legnagyobb budapesti Pride-ja, elmaradt nagytakarítás és Magyarország ellen fordított Ukrajna: nem minden jött be Orbán egy évvel ezelőtt politikai ígéreteiből, a választások előtti osztogatást viszont a tervek szerint elindította.

Bódog Bálint, Székely Sarolta
POLITIKA

Orbán csütörtökön elment megnézni a medvét, a péntek reggeli interjút már kihagyta

Pedig most aztán lett volna miről beszélni.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Bekötött szemmel beugrani a szakadékba

A rendszerváltás egyik leghíresebb fotója készült Fábry Béláról, amint a kommunista utódpárt első elnökségi ülésére érkezik Trabantjával. Nem hitte volna, hogy még megéli az MSZP eljelentéktelenedését, és komolyan felmerüljön, hogy csak egy másik pártra szavazva tudja elérni politikai célját.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Vogel Evelin a 444-nek: Nem én tettem oda a kamerát

Vogel úgy véli, Magyarral együtt mindketten áldozatai az ügynek, és józan eszű ember nem gondolhatja, hogy ő ebben közreműködött.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Papíron tehetséggondozó egyesület, valójában Tuzson Bence igazságügyminiszter kampánylapját adja ki

Az állam civil tevékenységre ad pénzt, aztán valahogy mégis fideszes propaganda lesz belőle Fóton. Az igazságügyminiszter pedig boldogan asszisztál ehhez.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Zúgott a „Mocskos Fidesz” Lázár péceli fórumán

Az ellentüntetők vécékeféket és kormányellenes transzparenseket lóbáltak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Fokozott ellenőrzést rendelt el a fővárosi rendőrség a Kitörés napja miatt

Meg akarják óvni a felvonulókat az antifasisztáktól.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar Péter a felvételről: Vogel Evelinnel konszenzuális szexuális kapcsolatot létesítettünk

A Tisza elnöke azt mondta, nem ismerte fel, hogy titkosszolgálati akcióval áll szemben.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Pintér Bence szerint távozott a győri lakáskasszát kezelő cég gazdasági igazgatója

A gazdasági igazgató neve nem sokkal Pintér bejegyzése után eltűnt a cég weboldaláról.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Gulyás Gergely lerázta a kormányról a felelősséget a gödi szennyezés ügyében

A munkaügyi hatóság tette a dolgát, miniszternek nem volt köze ahhoz, hogy a gödi Samsung súlyosan környezetkárosítóan működött, mondta a miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.

Mészáros Juli
POLITIKA

Van egy lakáshotel a Nagykörúton, ami pontosan úgy néz ki, mint a szoba, ami a radnaimark.hu-n látható

Radnai Márk a 444-nek azt mondta, soha életében nem járt az apartmanban. A weboldalra közben kikerült egy dátum.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Magyar Péter és Orbán Anita is részt vesz a müncheni biztonságpolitikai konferencián

Az elmúlt években a magyar kormány tagjai nem vettek részt az eseményen.

Takács Lili
POLITIKA

Magyar Péter: „Nem Fidesz-lightot, nem Orbán Viktor 2-t építünk”

Vannak forgatókönyveik különböző arányú győzelmekre, de szerinte a Fidesz nem fogja könnyen beismerni a vereséget. Olyan közbeszerzési rendszer lesz, amin Mészáros cégei el sem tudnak indulni. Oroszországot fenyegetésnek tekinti Magyarországra és Európára. Magyar Péter két évvel a politikai színpadra lépése után, két hónappal a választások előtt válaszolt a 444 kérdéseire.

Bede Márton
POLITIKA

Pócs János „kisfilmet” forgatott arról, hogy szerinte mi is volt a „coming soonos” szobában, ő az első fideszes, aki beleállt ebbe a „történetbe”

Magyar Péter-bábuval „beszélget” a sajátos stílusáról ismert jászsági képviselő.

Német Szilvi
POLITIKA