Sokat köszönhetnek a NER-nek, de a Békemenet helyett inkább a BL-döntőre repültek magángéppel

június 02., 15:40

Sűrű volt a szombat: Békemenet Budapesten és Bajnokok Ligája-döntő Londonban. Miután a két helyszín között több mint 1400 kilométer a távolság, időben pedig mindössze 5 óra volt Orbán Viktor beszédének vége és a kezdő sípszó között, bizony dönteni kellett – vagy óriásit logisztikázni.

Rogán Antal is kint volt, erről hamarosan bővebben is beszámolunk.

A Real Madrid–Dortmund meccs másnapján mindenesetre sorra érkeztek a magángépek Budapestre. A kisgépes terminálból kora délután lépett ki egy csapat. Miután a kezükben BL-es pakkok voltak, talán nem túlzás arra tippelni, hogy Londonból érkeztek. A társaság tagja volt Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője is, aki szombaton a magyar foci nagyköveteként Londonból posztolt (miközben megosztott békemenetes képeket is, igaz, azokon ő nem látszik.)

photo_camera A lépcsőn Szöllősi György, a bal szélen Sárváry István, a V-Híd vezérigazgatója, mellette Vörös József ügyvéd. Ő korábban azzal került be a hírekbe, hogy megvásárolta Simicska Lajos több cégét, amelyek aztán Mészáros Lőrincnél landoltak. Középen Németh Tamás, az autópálya-koncessziókat elnyerő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója. Jobb szélen Szabó Levente, az MHB egyik vezérigazgatója. Fotó: Kristóf Balázs

A társaság nagy átfedést mutat azzal a csapattal, amelyiknek Mészáros Lőrinc meccsnézős kirándulást szervezett tavaly januárban Marbellába, a felcsúti csapat felkészülési meccsére. A magukkal vitt öltönyök alapján ez most elegánsabb túra volt.

photo_camera Sötét zakóban Mészáros János, Lőrinc testvére, egyre sikeresebb üzletember. Mögötte Szakály Ferenc, az NK Osijek elnöke Fotó: Kristóf Balázs
photo_camera Lélfai Koppány Tibor, az Opus Global vezérigazgatója Fotó: Kristóf Balázs
photo_camera Végh Gábor, a Pharos '95, a zalaegerszegi és a magyar állam által támogatott lendvai focicsapat tulajdonosa. Ő ajándékozta a Felcsúton felavatott Puskás-szobrot a klubnak, számos közbeszerzés győztese Fotó: Kristóf Balázs

Mielőtt a csapat kijött, egy helikopter szállt fel. Az a helikopter, amelyről a Válasz Online tavaly azt írta, egy radikáljobbos osztrák fegyverkereskedő biztosítja Mészároséknak.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.