közlekedés

Bocsánatot kért Lázár azoktól az utasoktól, akik órákat vártak a nyílt pályán

Szerinte nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy ez így alakult.

Windisch Judit
közlekedés

Úgy vett a főváros 51 új villamost, hogy nem is tudja a tervek szerint használni azokat

Nagyon komoly felújításra volna szükség ahhoz, hogy a régi Ganz villamosokat lecserélhessék, amire nincs pénz.

Windisch Judit
közlekedés

A Fidesznek 14 év alatt sem sikerült érdemben javítani a nagyvárosok vasúti közlekedését

Lázár János szerint a Tisza Párt miatt állnak a magyar vasútfejlesztési projektek. A Fidesz azonban a Tisza megjelenése előtti 14 évben is képtelen volt a magyar vasút érdemi fejlesztésére. A kudarc egyértelműen látszik a 2010-es és a 2024-es menetrendek összehasonlításából.

Molnár Kristóf
közlekedés

Lázár vihar után: Lesz ahol hetekre lesz szükség, hogy helyreálljon a közlekedés

Ma is lesz vihar, de Lázár szerint elég pótlóbuszuk van.

Bódog Bálint
közlekedés

Meggyanúsították a Kunszentmártonnál árokba borult busz vezetőjét, szerinte a felkelő nap vakította el vezetés közben

Közel húszan kerültek kórházba a vasárnapi buszbaleset következtében, a sofőr beismerő vallomást tett.

Jelinek Anna
közlekedés

Lezárták a ferihegyi repülőteret

A vihar miatt.

Molnár Kristóf
közlekedés

Az átvonuló vihar miatt a győri, a ceglédi és a balatoni vasútvonalakon is összeomlott a közlekedés

A légiközlekedésben pedig járatkéséseket és akár járattörléseket is okozhat a zivatarlánc.

Molnár Kristóf
közlekedés

Közel húszan kerültek kórházba a hajnali buszbaleset miatt

Az ukrán rendszámú buszban gyerekek is ültek, közülük tizenegyen megsérültek.

Bódog Bálint
közlekedés

Sínfestéssel kísérletezik a MÁV a hőség ellen

Egyelőre egy rövid szakaszon tesztelik a rendszert.

Windisch Judit
közlekedés

Életveszélyesen megsérült egy 17 éves lány a hajnali buszbalesetben

Egy ukrán rendszámú turistabusz borult árokba Kunszentmárton és Tiszaföldvár között.

Windisch Judit
közlekedés

Szombattól rövidített útvonalon jár az 1-es villamos

A felújítás miatt változik a menetrend néhány hétre.

Windisch Judit
közlekedés

A reptérre mész? Készülj a pokolra

Felújítanak egy csomópontot, emiatt óriási dugó várható a reptér felé vezető úton is.

Windisch Judit
közlekedés

Leszakadt a felsővezeték Abony és Szolnok között, nincs vonatközlekedés a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon

Sokkal hosszabb menetidőre, kimaradó vonatokra és pótlóbuszos közlekedésre kell készülni.

Szily László
közlekedés

Vitézy: Az osztrák államvasút rendszeréből is eltüntették Magyarország területén a valós idejű vonatinformációkat

Ausztria területén azonban látszanak a magyar vonatok késései.

Fődi Kitti
közlekedés

Pályahiba miatt nőtt a menetidő, pótlóbuszok indultak a győri vasúti fővonalon

Kelenföld és Biatorbágy között pótlóbuszok járnak.

Herczeg Márk
közlekedés